Az Antall-díj azon személyek tevékenységét kívánja elismerni, akik munkájukkal eredményesen szolgálták, és jelenleg is szolgálják a nemzet felemelkedésének ügyét. 2010-ben ezt az elismerést a Tudásközpont a Rakoczi Foundation Canada elnökének, Ayklerné Papp Zsuzsának ítélte oda. 2012-ben a díjat dr. Bernhard Vogel, Türingia tartomány egykori miniszterelnöke, a Konrad-Adenauer-Stiftung korábbi elnöke kapta. 2014-ben a lengyel–magyar kapcsolatok elmélyítéséért folytatott áldozatos munkájáért Roman Kowalski lengyel nagykövet, míg 2015-ben dr. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke vehette át a díjat. 2019-ben Martonyi János volt külügyminiszter kapta a díjat.
Az Antall József-díj ünnepélyes átadására 2015. május 21-én-én 17.00-kor került sor a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében. Antall József-díjjal tüntettük ki Pálinkás Józsefet, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökét, az MTA egykori elnökét.
A videón Antall Józsefné, Klára asszony köszöntőbeszéde hallható.
Videó: Polhodzik Ádám