Hetedik vlog adásunkban Kocsev Bence, az AJTK győri irodájának, valamint a globalizációkutatási irányának vezetője ezt a most induló kutatási projektet mutatja be.
A globalizáció minden bizonnyal az elmúlt évtizedek egyik legmeghatározóbb (és nem mellesleg legvitatottabb) társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális jelensége, amelynek struktúráit és mechanizmusait – legalábbis úgy tűnik – alapjaiban rengette meg a 2020 elején berobbant járvány. A lezárt határokat, a szétzilálódott globális termelési és ellátási láncokat, a konnektivitás csökkenését, a nemzetállamnak mint potens politikai aktornak a visszatérését látva sokan a globalizáció végéről kezdtek el beszélni. Ezzel szemben mások – a globalizáció eddigi történetének tapasztalatai alapján – óvatosabban fogalmaznak, s csupán a globalizáció új szakaszáról beszélnek, kiemelve ugyanakkor, hogy újra kell értelmeznünk azokat a kereteket, ahogyan a globalizációról gondolkodunk.
Megközelítéstől és vérmérséklettől függetlenül is jól látszik mindenesetre, hogy az általunk ismert globalizációs folyamatok és trendek komoly változásokon mentek/mennek keresztül, s hogy ebben a helyzetben óriási lehetőségek rejlenek a szakmai vizsgálódás számára is, amelyhez – a maga kereteihez mértem – az Antall József Tudásközpont is igyekszik csatlakozni. Természetesen a járvány okozta, illetve azáltal felgyorsuló átalakulási folyamatokat nem tudjuk a maguk teljességében elemezni, így csupán néhány válogatott szempont alapján tekintünk át olyan, általunk fontosnak ítélt témaköröket, amelyek fontos tanulságokat hordozhatnak a globalizáció várható tendenciáit illetően.