Variációk geopolitikára

A huszadik század első felében virágkorát élő tudomány, a geopolitika manapság mintha újra egyre népszerűbbé kezdene válni. Bár kifejezetten népszerű lett állandóan a „geopolitikára” hivatkozni, valószínűleg kevesen tudják, valójában mit is jelent ez a fogalom, és milyen sokszínű ennek a tudományágnak a világa. Nyári sorozatunk célja éppen ezért, hogy közérthető módon, a hétköznapi életből vett példák segítségével tekintse át a legfontosabb geopolitikai iskolák főbb tanításait.

Elég csak az idei év eseményein végignéznünk, hogy lássuk: a világ számtalan konfliktusgócra szakadt, a hatalmi egyensúly megbillenésének kérdése pedig mindennél fontosabbá vált. Az Egyesült Államok közelmúltjában nem volt még egy olyan megosztó elnök, mint Donald Trump, miközben Ukrajna Európa szívében háborús övezetté, a Közel-Kelet pedig nemzetközi konfliktusok és vallásháborúk színterévé vált. De mégis hogyan lehetne ezt a számtalan eseményt egybefűzni és átláthatóvá tenni?

A földrajzi körülmények politikai interpretálhatóságát hirdető geopolitika eszközt ad a kutatók kezébe ahhoz, hogy a fenti eseményeket tudományos módon tudják feldolgozni. A geopolitika tehát a társadalomtudományok egy olyan ága, amely megkönnyíti a külpolitika, vagy más szóval a világ egyes térségeiben felbukkanó politikai paradigmák megértését. Ennek ellenére komoly kritikák céltáblája is, mivel sok tudós szerint a geopolitika táptalajt jelent a hierarchikus világrend, valamint a konfliktus-orientált külpolitika számára. A jelen cikkel útjára induló sorozatunkban meg szeretnénk mutatni, hogy mennyire sokszínű világot ölel föl ez a tudományterület, amely a többi társadalomtudományhoz hasonlóan módszereket és értelmezési sémákat nyújt a kutatók számára – ezeket pedig aztán könnyen fel lehet használni a nemzetközi politika eseményeinek értelmezéséhez.

„America first!” (Amerika az első!), „we will build a wall!” (falat építünk!) és „China is killing us” (Kína elpusztít minket) – ez csak néhány Trump választási kampányának legkitartóbban sulykolt szlogenjei közül. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy ennek a három jelmondatnak nincs különösebb köze a földrajz és politika viszonyát vizsgáló geopolitika területéhez. Ám ha egy gondolatkísérlet keretében az „America first!” jelmondatot egy területi szemléletű elgondolásként értelmeznénk, akkor a mögötte megbúvó feltevés körvonalaiban rokoníthatóvá válna azzal a 19. és a 20. század nagy geopolitikusai által felvázolt általános elgondolással, mely szerint egyes földrajzi területek, valamint azok uralása mindennél nagyobb hatással vannak arra, hogy egy országnak mi a helye, illetve a súlya a világpolitikában. Ebben az értelmezési keretben akár a fal felépítésének is lehet geopolitikai vetülete, mivel ez utalhat a stratégiai szempontból fontosnak ítélt földrajzi terültek bevándorlókkal szemben történő megvédésére. Végül pedig, a gondolatmenetet lezárva, a harmadik szlogenből, a „China is killing us”-ból kiolvasható protekcionista felhangnak szintén megvannak a maga geopolitikai konzekvenciái: ha egy ország autark, önellátó gazdaságot tart fenn, akkor kevésbé sebezhető, és könnyebben őrzi meg területei függetlenségét, illetve a cselekvési szabadságát. Így aztán egy ilyenfajta hipotetikus értelmezés keretei között Trump három említett jelmondata mind olyan konnotációban merül fel, ami a geopolitikai elméletekben is központi szerepet élvez: egyes politikai célok elérése érdekében a kulcsfontosságúnak gondolt stratégiai területek feletti ellenőrzés, illetve ezeknek a területeknek a megerősítése jelenti az utat.

Az egyes területek stratégiai megerősítésének előtérbe állítása hosszú múltra tekint vissza a geopolitikai tradícióban. Az amerikai geopolitikus, Alfred Thayer Mahan (1840–1914) például amellett érvelt, hogy a Monroe-elv érvényesítése érdekében országának elengedhetetlenül szüksége van egy erős flotta fenntartására, valamint a világ stratégiailag fontos területeinek ellenőrzésére. Ilyen értelemben Donald Trump falát párhuzamba lehet állítani Alfred Thayer Mahan flottájával, mivel stratégiai irányultságuk mélyen eltérő volta ellenére mindkét elképzelésnek az a célkitűzése, hogy előmozdítsa az amerikai érdekeket és megerősítse az Egyesült Államok világpolitikában játszott szerepét. Az angolszász geopolitikai gondolkodás egy másik kulcsfigurája az angol Halford Mackinder (1861–1947) volt. Az ő elgondolása szerint a Kelet-Európa és Ázsia bizonyos részeit magába foglaló magterületnek (Heartland) van kiemelkedő stratégiai jelentősége. A magterület mérete, középponti elhelyezkedése és bőséges erőforrásai a térséget befolyásuk alatt tartó hatalmakat olyan helyzetbe juttatják, mely révén akár az egész világot ellenőrzésük alatt tudják tartani. A fenti két példából is jól látszik, hogy még ha fel is lelhető egy geopolitikailag releváns vetület Donald Trump protekcionista politikájában, az ennek mélyen megbúvó izolacionista beállítottság alapjaiban mond ellent az angolszász geopolitika megszokott expanziós stratégiájának. Az viszont ennek ellenére is kijelenthető Trump elképzeléseivel kapcsolatban, hogy ő, illetve kormányának tagjai stratégiai megfontolásokkal álltak a földrajzi realitásokhoz. Noha e leegyszerűsítő magyarázatok nem tükrözik Donald Trump tényleges külpolitikai szándékait, és nem vezethető le belőlük egy koherens geopolitikai nézetrendszer, azt jól mutatják, hogy a geopolitikai megközelítés a mai politikai folyamatok megértése során is haszonnal alkalmazható.

Ennek ellenére azonban a teljesség kedvéért azt is meg kell említenünk, hogy a geopolitikai elméletek a második világháborút követően vesztettek vonzerejükből. Ez főként annak tudható be, hogy részben felelőssé tehetőek egyes országok expanzionista elképzeléseiért, ezáltal pedig a két világháború okozta gyötrelmekért. Németországban vagy a szovjet tömb országaiban a geopolitika szót még kimondani sem volt nagyon ildomos. A geopolitikai szemléletről ennek ellenére elmondható, hogy implicit módon továbbra is szerepet játszott, például az olyan paradigmatikus elképzelések kidolgozásában is, mint a feltartóztatási politika. Mindezzel együtt azonban a geopolitika második világháború utáni eredményeit nem lehet a korábbi időszak klasszikus geopolitikai iskolái – vagyis az angolszász, a német, a francia, az orosz, és a japán iskolák – közötti eleven viták hozadékaihoz mérni.

A klasszikus geopolitika iránt megnyilvánuló erős ellenérzés következményeként tudományos körökben vita kezdett kibontakozni arról, hogy végképp leáldozott-e a geopolitikai koncepciók csillaga. Ezek a viták a hidegháborút követően váltak különösen erőteljessé. A kétpólusú világ vége a liberális demokrácia diadalát hozta magával, és mindenki arra számított, hogy egy, a nemzetközi együttműködés és a globalizáció által meghatározott békés időszak fog a világra köszönteni. Ezen értelmezési keret követői körében magától értetődően az a nézet terjedt el, miszerint az így megváltozott körülmények között nincs hely a nemzetállamokra szabott stratégiákat, világuralmi törekvéseket és területgyarapodást célzó terveket szorgalmazó geopolitikai szemlélet számára. Más tudományos közösségekben, például Franciaországban, már az 1970-es években megindult a geopolitika újraértelmezése, a tudományág alkalmazkodása a megváltozott viszonyokhoz.

Az 1980-as és 1990-es évek során egy másik fordulat is érzékelhetővé vált a geopolitikával kapcsolatban: megjelent ugyanis egy olyan újfajta felfogás, amelyet rövidesen a kritikai geopolitika névvel kezdtek illetni. A kritikai geopolitika elvetette a tudományág hagyományos megközelítési módját, pozitivista megoldásait, és konstruktivista, illetve posztstrukturalista szemüvegen át nézve próbálta megérteni a földrajz, valamint a politika egybefonódását. A klasszikus geopolitikát viszont kritikával illette, amiért az a földrajztudományt a politikai hatalom gyakorlásának eszközévé silányította. A kritikai geopolitika kibővítette a geopolitika elemzésének körét, utat nyitott az interdiszciplináris hatások előtt, továbbá beemelte vizsgálódásaiba a diskurzuselemzést és a hasonló kvalitatív jellegű módszertani eszközöket. Ha, a cikk elejéhez visszakapcsolódva, ismét Donald Trump jelmondataihoz folyamodunk szemléltetésül, akkor elmondható, hogy a „China is killing us” kifejezés például ideális vizsgálódási tárgyat jelentene a kritikai geopolitika számára, mivel magába sűríti az Egyesült Államok Kína politikai és gazdasági térnyerésével kapcsolatos félelmeit. A Kínával kapcsolatos aggodalmak megfogalmazása révén jól érzékelhető a kritikai geopolitika elemzési kereteinek széleskörűsége, ha a tudományterület egyik legismertebb alakjának, az ír Simon Dalbynak (1958–) munkásságára hivatkozunk, aki kiemelt figyelmet szentelt a félelem geopolitikában betöltött szerepének. Dalby diskurzuselemzése révén kimutatta, hogy az 1970-es évek konfrontatív nyelvhasználata hogyan vezetett a hidegháborús szembenállás kiéleződéséhez. Világos tehát, hogy a kritikai geopolitika nemcsak a klasszikus geopolitika kritikáját jelenti, hanem a világ jobb megértését segítő új eljárásokat és szempontrendszereket is kínál a kutatók számára.

Ahogy a bevezetésben már volt róla szó, a világpolitikai környezet napjainkra nagyon távol került az 1990-es évek világától, melyben indokoltnak tűnhettek a „geopolitika végéről” szóló viták. A széleskörű nemzetközi együttműködésen alapuló békés új világrend elképzelését 2014-ben érte az első súlyos csapás; ugyanabban az évben, amikor az amerikai tudós, Walter Russel Mead „The Return of Geopolitics” (’A geopolitika visszatérése’) című írása megjelent a Foreign Affairs hasábjain. Mead amellett érvelt, hogy a klasszikus nagyhatalmi törekvések visszatértek a nemzetközi politika világába, állítását pedig Ukrajna, Irán és Kína példájával igazolta. Szükséges hangsúlyozni azonban, hogy a nagyhatalmi törekvések újjáéledése, a hatalmi központok változása és a nemzetközi konfliktusok felerősödése nem tekinthető ekvivalensnek egy tudományág felemelkedésével. Mindemellett a geopolitika mindig is olyan diszciplínának számított, amely szorosan kapcsolódott az adott korszak történéseihez, és bizonyos esetekben a tudományos közösség politikai eseményekre adott válaszaként is értelmezhető. A politikai változások láthatóan ebben az esetben is komoly tudományos reakciókat váltottak ki, ami a geopolitikai szemlélet megerősödéséhez vezetett.

Az AJTK kutatói blogján indított „Változatok geopolitikára” sorozatunk célja, hogy olvasóinkat a szokványostól eltérő, játékos módon ismertesse meg a legfontosabb geopolitikai iskolák alapvetéseivel, és támpontokat adjon a geopolitika újra népszerűvé válásával a jövőben esetleg kezükbe kerülő hasonló témájú művek megértéséhez. A következő hetek során tehát olvasóinknak lehetősége nyílik arra, hogy a klasszikus geopolitika öt nagyobb (vagyis az angolszász, a német, a francia, az orosz és a japán) iskoláján, illetve az ezeket kritizáló kritikai geopolitika tanításain keresztül bepillantást nyerjen a geopolitika világába. A tervünk tehát az, hogy az elfeledett, illetőleg a gyakorlatban továbbélő geopolitikai tudást szemléltető anyagok és a mindennapi életből vett példák révén tegyük mindenki számára megfoghatóvá.

A soron következő bejegyzés az angolszász geopolitikai iskolát fogja bemutatni. Ha jövő héten is rákattintasz a blogunkra, megtudhatod, hogy mi a közös a futball és az angolszász geopolitikai iskola sikerességről alkotott elképzeléseiben.

Ha pedig még többet szeretnél tudni a témáról, lapozz bele az alábbi művekbe:
Mahan, Alfred Thayer: The Influence of Sea Power Upon History, 1660-1783. Little, Brown and Company, Boston, 1890.
Mackinder, Halford John: The Geographical Pivot of History. The Geographical Journal. 1904/4. 421–437.
Dalby, Simon: Creating the Second Cold War: The Discourse of Politics. Pinter–Guilford, London – New York, 1990.

A nyitókép forrása: Shutterstock