Variációk geopolitikára

A tudományterület paradigmaváltását eredményező kritikai geopolitika francia és angolszász tudósok munkája nyomán jött létre az 1980-as és 1990-es években. A „kritikai” előtag onnan származik, hogy ennek az irányzatnak a képviselői mindenekelőtt a már létező geopolitikai iskolák elemzésével és kritikájával foglalkoztak. A paradigmaváltás oka, hogy a kritikai geopolitika bevezette a diszciplínába a társadalomtudományok különféle elméleteit és módszereit, mindenekelőtt pedig a konstruktivizmust és a poszt-pozitivizmust. Ez az újfajta megközelítés lehetővé tette a kritikai geopolitikával foglalkozók számára, hogy interpretációs lehetőségeik skáláját kiszélesítsék, vizsgálódásaik során pedig a diskurzuselemzéshez hasonló újszerű eszközökkel tudjanak élni.

Minden nemzedék szükségletei különböznek egymástól. Ennek a magától értetődő kijelentésnek az igazsága a gyermekek korszakról korszakra változó játszási szokásaiban is tetten érhető. Míg száz évvel ezelőtt még társasjátékokat játszottak, ma a társasjátékok mellett már az olyan videojátékok és mobiltelefonos alkalmazások élveznek elsőbbséget, amelyek az interneten keresztül teszik lehetővé a közös játékot. Több olyan videojáték is létezik, amely sok hasonlóságot mutat a társasjátékokkal, ám a játékosok viselkedése alapvetően megváltozott a digitális újdonságok révén, illetve azáltal, hogy a résztvevők saját otthonukból is be tudnak kapcsolódni a játékba. Hasonló paradigmaváltást tükröz a 19. század végi, illetve 20. század eleji klasszikus geopolitikához képest a kritikai geopolitika 20. század végi felemelkedése. A kritikai geopolitika új utakat nyit a geopolitika felé, mivel nem pozitivista, hanem konstruktivista módon áll a tudományterülethez.

A kritikai geopolitika egyik első megfogalmazója Yves Lacoste (1929–) volt, aki 1976-ban La géographie ça sert d’abord à faire la guerre (’A földrajz célja elsősorban a háború’) című tanulmányában azt a látásmódot kritizálta, melynek révén az oktatás, a tömegtájékoztatás, illetve a politikai szereplők elősegítik, hogy a geopolitikára tudományként tekintsünk. Művében arra törekedett, hogy leleplezze a politikai hatalomnak az olajválság, illetve a hidegháború során megmutatkozó stratégiai gondolkodásmódját. Túl ezen arra is rámutatott, hogy a geopolitikai ismeretek révén milyen stratégiai előnyökre lehet szert tenni. Ennek következtében Lacoste legfőbb üzenetének azt tekinthetjük, hogy a földrajz tudományát erősen áthatja a politika, vagyis, hogy a földrajz kiváló eszközt biztosíthat a politikai hatalomnak befolyása növelése érdekében. A földrajz ilyen jellegű értelmezése eltér a németek és angolszászok determinista elképzeléseitől, illetve a franciák óvatos emberföldrajzi megközelítésétől is. Lacoste nézőpontjára analógiánk mentén a kritikai geopolitika Tetriseként tekinthetünk, vagyis egy olyan elméletként, ami jelentős újdonságot hozott, de a játékok alapvető átalakulásában csupán az első lépést jelentette.

A kritikai geopolitika másik úttörő alakjának John Agnew (1949–) számított, aki Place and Politics (’Hely és politikum’) című 1987-es művében a tér jelentését boncolgatta. Szerinte a tér alapvetően három értelmezési síkból áll. Az első maga a más helyekhez való viszonyában értelmezhető konkrét hely, a második az a helyszín, ahol a társadalmi interakciók végbemennek, a harmadik pedig az, ahogy a teret személyes és érzelmi viszonyulásunk révén érzékeljük. Agnew szerint ez a fajta hármas elhatárolás függetleníti a geopolitikát az állam-központú szemlélettől. A már korábban említett kategóriákat használva Agnew a helyeket a politikai cselekvésnek helyszínt adó földrajzi keretként fogja fel, miközben a helyszínek változó jellegét a politikai hatalommal, további változásait pedig a szélesebb környezettel hozza összefüggésbe. Párhuzamunkban ez a társasjátékoknak a számítógépes játékokra gyakorolt hatásával rokonítható, hiszen Agnew korábbi elméleteket használ fel saját paradigmája megalapozásához – vagyis online sakkot készít, amibe a pszichológiai vonatkozásokat is beépíti. 

John Agnew tanítványa, Gerard Toal (1962–) mesterének a geopolitikai érveléssel kapcsolatos kutatásait a diskurzuselemzés bevonásával tette teljesebbé. Critical Geopolitics (’Kritikai geopolitika’) című híres, 1996-os művében arról beszél, hogy a geopolitika klasszikusainak számító Rudolf Kjellén, Friedrich Ratzel, Karl Haushofer, illetve Halford Mackinder hogyan kapcsolódtak a politikai hatalomhoz, és milyen módon konstruálták meg a teret, a fajokat és a nemeket. A könyvében használt nézőpontok sokasága és az általa felhozott nagyszámú példa még gazdagabbá tette a geopolitikai diskurzust, és megnyitotta az utat az előtt, hogy a geopolitikáról interdiszciplináris vita folyjon. Toal tehát abbahagyta a tetriszezést, és érdeklődése a bonyolultabb videójátékok felé fordult.

Az ír születésű Simon Dalby (1958–) a kritikai geopolitika vizsgálódási körét olyan területek bevonásával tágította tovább, mint a biztonsági kérdések vagy a klímaváltozás. Az 1990-es Creating the Second Cold War (’Előidézni a második hidegháborút’) című művében a geopolitika mozgatórugójaként a félelmet jelölte meg, és összekapcsolta egymással az ökológia, valamint a biztonság kérdéseit. Ha feltételezzük, hogy Gerard Toal az összetettebb videojátékok felé fordult, akkor Dalby megközelítésére a játék frissítéseiként vagy plusz moduljaiként tekinthetünk. A brit Klaus Dodds (1969–) kiterjedt regionális tanulmányain túl elsősorban a tér vizuális médiumokban történő megjelenítésével foglalkozott, és a popkultúra geopolitikában betöltött szerepét, így például a James Bond-filmekben megjelelő geopolitikai jellegű félelmeket vizsgálta. Klaus Dodds korábbi videojátékokhoz érkező frissítéseit egy újabb lépcsőfoknak tekinthetjük a kritikai geopolitika területén, mivel a vizuális médiumok alternatívát jelentettek a tudományterületre általában jellemző diskurzuselemzés számára.

Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy a kritikai geopolitika lehetővé tette a geopolitika területének újszerű vizsgálatát, mivel új, interdiszciplináris, a geopolitika értelmezési mezőjét jelentősen kitágító megközelítési módokat vezetett be a tudományágba. Akárcsak a video- és társasjátékok, a kritikai és a klasszikus geopolitika alapelvei is igen hasonlóak. Mindazonáltal, ahogy a video- és a társasjátékok közé, úgy a klasszikus és a kritikai geopolitika közé sem lehet egyenlőségjelet tenni. A kritikai geopolitikát kiformálódásának idején főleg az adott geopolitikai gondolkodás és a geopolitikai diskurzusban megjelenő társadalmi konstrukciók elemzése foglalkoztatta. A klasszikus geopolitika új paradigmákat gondolt ki, illetve átalakította a már meglévőket, és különösen a 19. század végén, valamint a 20. század elején komoly befolyással volt arra, hogy az egyes országok geostratégiai szempontból miként pozicionálják magukat. Az viszont csak a jövőben fog elválni, hogy a kritikai geopolitikának is olyan hatása lesz-e a politikai döntéshozatalra, mint annak idején a ma már klasszikusszámba menő felmenőinek. Ha viszont tekintetbe vesszük, hogy a társasjátékok és a videojátékok még ma is békésen megférnek egymás mellett, és a maguk módján világszerte több millió fiatal gyerek játszási szokásaira vannak hatással, akkor talán azt is feltételezhetjük, hogy ugyanez a klasszikus és a kritikai geopolitika esetében is megtörténhet.

Ha pedig mélyebben is szeretnéd magad beleolvasni a kritikai geopolitika világába, akkor lapozz bele az alábbi könyvekbe:

Yves Lacoste: La géographie, ça sert, d’abord, à faire la guerre. Edition Maspero, Párizs, 1976.
John Agnew: Place and Politics: The Geographical Mediation of State and Society. Allen & Unwin, Winchester, 1987.
Gerard Toal: Critical Geopolitics. University of Minnesota Press, Minneapolis, 1996.
Simon Dalby: Creating the Second Cold War: The Discourse of Politics. Pinter Publishers Limited, London, 1990.
Klaus Dodds: Screening Geopolitics: James Bond and the Early Cold War Films. Geopolitics. 2005/2. 266–289.

A nyitókép forrása: Shutterstock