Ultranacionalizmus Japánban

A nemzetközi médiában eleddig nemigen lehetett hallani a japán politikai életet befolyásoló lobbicsoportokról, ám a jelenlegi miniszterelnök egyre militánsabb irányultságot vevő kül- és belpolitikája sokak érdeklődését felkeltette, így láthatunk jeleket a japán politikai élet transzparenssé válására. A Nippon Kaigi az idősebb generáció konzervatív nézeteit felkaroló és továbbfejlesztő lobbicsoport, egy politikai pártokon kívüli vallásos nacionalista szerveződés. 

A szervezet feladatának tekinti a háború előtti alkotmány és társadalmi értékek visszaállítását. Víziójukban szerepel a császárközpontú kormányzás újjáélesztése a külföldi befolyás minden területen való visszafogásával. A patriarchális társadalom megerősítésével a hadsereg kiépítése és a térségbeli erőfölény háború előtti mértékének visszaszerzése a céljuk. A vallás mögé rejtőző lobbicsoport valójában igen kevés ponton kapcsolódik a sintóhoz: a sintó értékek megerősítése ellenben tökéletes eszközt nyújt a császári rend helyreállításához. Napjaink távol-keleti-régióbeli súrlódásait figyelembe véve a militarizáció és a védelmi politika radikalizálódása talán nem is elhamarkodott stratégia, ám a japán társadalom legnagyobb félelme a Kaigi többi 21. századi értékekkel összeegyeztethetetlen céljainak megvalósulása.

A Nippon Kaigi chartájába foglalt hat kulcsfontosságú cél:

1. A császári család tisztelete a japán életmód központjaként;
2. A patriotizmus gondozása;
3. Egy új, a japán nemzet igaz értékein alapuló alkotmány előmozdítása;
4. A nemzet függetlenségének és szuverenitásának megvédése;
5. Annak elősegítése, hogy a fiatal generációk Japán iránti büszkeséggel és szeretettel nőjenek fel;
6. Egy erős hadsereg felépítése és Japán nemzetközi státuszának emelése.

A Kaigi jelenleg 38 000 tagot számlál, tagjai között számos híres személy, valamint a japán parlament közel egyharmada megtalálható (köztük például az újonnan megválasztott Koike Juriko, Tokió első női kormányzója is). Jelenleg a legellentmondásosabb személy a vonzáskörzetükben maga a miniszterelnök, Abe Sinzó. Abe már 2012-es megválasztása óta ismert arról, hogy a Kaigi tanácsadójaként is működik. Mindez nem a sikeres propagandának köszönhető, ugyanis a Kaigi-tagok, s ezzel az uralkodó Liberális Demokrata Párt nagy százaléka a második világháború alatt hivatalban lévő kormánytagok vagy katonai vezetők leszármazottja. A politikai nézetek ilyesfajta továbbörökítése számos problémát vet fel, hiszen ezáltal a napjaink Japánjának bel- és külpolitikai irányait formáló politikusok magukban hordozzák a vesztesek keserűségét és bosszúvágyát.

Ez a jelenség több aggodalomra okot adó tényezőt is hordoz magában. A Liberális Demokrata Párt az új alkotmány bevezetése óta szinte töretlen többséget élvez a kormányzásban, amit gyakorlatilag egypártrendszert biztosít Japánban már 70 éve. Ebben a de facto egypártrendszerben egy ilyen méretű ultranacionalista többség már jelenthet veszélyt a demokratikus berendezkedésre. Habár Abe az első ciklusában a gazdaság revitalizálása köré építette politikai stratégiáját, nem titkolt célja már több évtizede a pacifista alkotmány módosítása a hadsereg szerepének növelésével. Ennek kézzelfogható hatását 2015-ben már tapasztalhattuk, mikor Abe Sinzó miniszterelnök sikeres kísérletet tett Japán katonai tevékenységének kiterjesztésére, megkerülve az alkotmány 9-es cikkelyét. Ez az ambíció közismerten egybecseng a Kaigi célkitűzéseivel, így erős a gyanú, hogy a kormány retorikájával ellentétben a júliusi kétharmados győzelem után a gazdaságról a védelempolitikára helyeződik majd nagyobb hangsúly. 

Az új védelmi miniszter, Inada Tomomi kinevezése legalábbis kétségkívül ezt mutatja. A híresen revizionista Inada sok aggályt ébreszt a közéletben, mert szakmai kompetenciájának hiánya mellett sokszor és erőteljesen mutatja ki a környező országok szemében konfliktust gerjesztő beállítottságát, mely ebben a pozícióban kifejezetten provokáló hatást tud kifejteni. Egy ilyen ellentmondásos személy hivatalba helyezése nemcsak külpolitikailag erős üzenet, de a kormányzaton belül is erősíti a Kaigi tagok arányszámát. A szeptember 3-ai kabinet-átalakítás is ezt segítette elő.

Mindezek ellenére az uralkodó pártban nincs teljes konszenzus Japán védelempolitikájának jövőjét illetően. A koalíciós kormány másik fele, a sintó Komeito párt ragaszkodik az alkotmány 9. cikkelyéhez, melyben Japán lemond a saját hadsereg fenntartásáról, de a Liberális Demokrata Pártban is megosztottság uralkodik ebben a kérdésben. Egyes japán politikai elemzők türelemre intik az aggodalmaskodókat. Az utóbbi években egy kisebb szakadás alakult ki a miniszterelnök pragmatizmusa és a Nippon Kaigi ideológiája között. A jelenlegi alkotmány beiktatása óta a japán külpolitika az úgynevezett bocsánatkérés diplomáciájára épült: nemzeti eseményeken a miniszterelnökök (és a császár is) már évtizedek óta rendszeresen jelzik a külvilág felé, hogy Japán jogtalan agressziót alkalmazott a környező országokkal szemben, valamint szokássá vált megbánó attitűddel kategorikusan elítélni a Japán Birodalmi Hadsereg tetteit. Ezt a fajta retorikát a Kaigi alapjaiban utasítja el, így a miniszterelnök második kormányciklusa során elhangzott ilyesfajta kijelentések nem tették túl boldoggá a lobbicsoport tagjait. Az LDP belső hatalmi egyensúlya továbbá olyannyira Abe személyén alapul, hogy megfelelő befolyással rendelkező Kaigi-jelölt hiányában a keményvonalas kormánytagok is kénytelenek a miniszterelnök mögé felsorakozni, és remélni, hogy idővel fontolóra veszi az alkotmánymódosítást. A jelenlegi helyzetben ez már meg is történt, ám az alkotmánymódosításhoz kétharmados arányt kellene elérnie a javaslatnak az alsó- és felsőházban egyaránt, valamint ezt megelőzően egy pozitív kimenetelű népszavazási eredményre is szükség van. Ez utóbbi feltétel alapján fogalmazható meg az igazi kérdés: vajon egy esetleges népszavazás alkalmával hajlandók lesznek az ifjabb generációk leküzdeni az apolitikus attitűdöt, vagy ismét az idős korosztály háború előtti nosztalgiája fog diadalmaskodni?