Tapi gázvezeték

A közép- és dél-ázsiai térség energiabiztonsági architektúrájának egyik legvitatottabb projektje a Türkmenisztán – Afganisztán – Pakisztán – India nyomvonalra tervezett gázvezeték (TAPI). A projekt különböző verziói, noha az 1990-es évek óta napirenden voltak, végül csak 2015 évvégén került sor a kezdeti fázisban 33 milliárd köbméter éves kapacitásúra tervezett infrastruktúra építési munkáinak hivatalos megkezdésére. A munkálatok megindulása ugyanakkor közel sem oszlatta el a projekt megvalósíthatóságával kapcsolatos aggodalmakat.

A 2015 évvégén Türkmenisztánban megindult építkezések óta a türkmén fél sajtóban megjelenő kommunikációja arról számol be, hogy a munkálatok a célkitűzéseknek megfelelően haladnak és Türkmenisztán éppen a közelmúltban írt alá egy jelentős, 700 millió USD értékű hitelszerződést az Iszlám Fejlesztési Bankkal a projekt finanszírozására, amiből szintén a befektetés előrehaladására következtethetünk. A kép azonban ennél természetesen sokkal összetettebb. Noha a projekt szerződéses alapjait tekintve voltak előrelépések az elmúlt időszakban, ugyanakkor látni kell, hogy a beruházást megnehezítő tényezők sora az utóbbi években aligha változott. Így a vezeték elkészültének 2019-re ígért időpontja aligha tűnik reális célkitűzésnek.

A TAPI projekt problematikusságát számos tényező igazolja. Türkmenisztánban vélhetően kevesebb akadályba ütközhet az infrastruktúra megteremtése, viszont Türkmenisztánban alig több mint 200 kilométernyi vezeték kerülne lefektetésre az összesen mintegy 1800 kilométeres gázvezetékből. Az elmúlt évtizedek egyik legkritikusabb biztonságpolitikai vákuumterületén, Afganisztánban lefektetni kívánt vezetékszakasz azonban kifejezetten problémás. A földrajzi nehézségek mellett az országra jellemző volatilis biztonsági körülmények is súlyos akadályozó tényezőként jelennek meg a projekt számára, amellett, hogy vélhetően nehézségekbe ütközik a kivitelezők megtalálása, akik a kihívásokkal teli régióban megépítenék a gázvezetéket. Hasonlóképpen említhetjük a finanszírozási kérdéseket. A projekthez szükséges forrásoknak ma még csak egy kisebb része áll rendelkezésre. A 2016 októberében megállapodott 700 millió USD hitel is csak egy kisebb hányadát fedezheti a megközelítőleg 10 milliárd USD-be kerülő teljes projektnek, amely tehát további hiteleket és befektetéseket igényel.

Fontos megjegyezni, hogy Türkmenisztán kiemelt szerepet játszik a beruházásban, mivel a Turkmengas állami gázipari vállalat birtokolja a TAPI beruházócég 85%-át, míg a három másik résztvevő ország gázcégei mindösszesen a fennmaradó 5-5-5%-ot. Türkmenisztánra tehát vezető szerep hárul a projektben, amit megerősít az a célkitűzése, hogy újabb exportútvonalakat építsen ki, hiszen a világ negyedik legnagyobb földgázkincsét birtokolja és ma limitált exportcsatorna áll rendelkezésére. Különös fontos ez számára, hiszen a több évtizedes múltra visszatekintő transzkaszpi gázvezetéktervek eddigi meghiúsulása révén egy fontos potenciális exportútvonaltól esik el. Mindemellett az is figyelembe kell venni, hogy az elmúlt években folyamatosan csökkent és 2016 januárjában leállításra is került az Oroszország felé irányuló türkmén gázexport. Ezek a tényezők kétségkívül pozícióinak újragondolására késztetik Türkmenisztánt, aki az ázsiai piacokban így tehát megfelelő vásárlóerőt láthat, amelyet igazol a már működő Türkmenisztán – Kína földgázvezeték. Türkmenisztán számára tehát mindenképpen releváns ügy az exportcsatornáinak bővítése. Kérdés azonban az, hogy ennek a célkitűzésnek a TAPI vezeték eleget fog-e tudni tenni.

Türkmenisztán regionális szerepének értelmezése és kontextusba helyezése azért is fontos és aktuális kérdés, mert a nemzetközi szankciók visszavonásával a szomszédos, és földgázban gazdag Irán egyre mélyebb integrációja várható a regionális és globális energiaüzletben. Mindezt bizonyítja, hogy a 2016 októberében Isztambulban megrendezett Világ Energiakongresszuson is tucatnyi energiaprojekthez kerestek befektetőket. Irán jelenlegi olaj- és gázipari infrastruktúrája modernizációra szorul, amelyhez külföldi tőkeinjekciókra van szükség. Ugyanakkor Irán fokozódó részvétele a nemzetközi energiapiacokon kétségkívül fontos geopolitikai, geoökonómiai dimenzióval bír. Türkmenisztánnál előnyösebb pozíciója és tengeri kijárata lévén potenciálisan nagyobb mennyiségű LNG szállításokra lesz képes. Iránt és Türkmenisztánt tehát versenytársnak tekinthetjük abból a szempontból, hogy óriási mennyiségű földgázkinccsel rendelkeznek, és ezeket diverzifikált csatornákon szeretnék értékesíteni, vélhetően ázsiai és európai piacokra egyaránt. Kérdés azonban, hogy Irán lesz-e a jövőben türkmén gázt tranzitáló állam. Irán ugyanis földrajzi elhelyezkedésénél fogva lehetőséget ad arra, hogy a közép-ázsiai posztszovjet térség és Oroszország érintése nélkül, a Kaszpi-tengertől délre Európa irányába továbbítson türkmén gázt. Ehhez azonban ma még hiányzik a megfelelő vezetékrendszer, aminek Iránon belül kellene kiépítésre kerülnie, hogy a türkmén-iráni határtól az iráni-török határ irányába tudjon nagyobb mennyiségű földgázt szállítani. Ez a felvetés ma még csak teoretikus, és feltételezi, hogy Irán is érdekelt volna a türkmén gáz potenciális tranzitjában.

A projekttel kapcsolatos diskurzus tehát gyakorta jut arra a következtetésre, hogy a TAPI projekt elsősorban politikai projekt, amelynek a kivitelezhetőségét tekintve sok a kétely. Ugyanakkor a projekt jól jellemzi azokat a globális trendeket, miszerint a Kaszpi-tenger és Perzsa-öböl térségében koncentrálódó földgázkincs ázsiai piacokra való eljuttatása az elkövetkezendő évtizedek fontos geoökonómiai kérdése, és ebben a folyamatban Irán, Katar és Türkmenisztán is fontos szereplők és a jövőben várhatóan még fontosabbá válhatnak.

A nyitókép forrása: Shutterstock