,,Szennyvizek? Tiszta vizet!"

A világ fejlettebb részein szerencsés módon csak a lakosság töredékét érinti érzékenyen, amikor a szennyvízkezelés kérdését firtatjuk. Elég csak a legközelebbi példát említeni: a hazai szennyvízkezelés jelentős infrastrukturális bővülésen esett át, Magyarország EU-hoz való csatlakozása óta a lakossági szennyvíz csatornákban való gyűjtésének korábbi 50%-os aránya mára 80%-ra emelkedett. Nem csoda tehát, hogy a magyarok többségének ebből a tekintetből kényelmesnek mondható mindennapjait nem különösebben érinti a szennyvízkezelés problémaköre. A számunkra természetesnek tűnő szolgáltatások, így a kommunális szennyvíz elvezetése vagy az emberi fogyasztásra alkalmas ivóvízhez való hozzájutás azonban a világ számos pontján elképzelhetetlen luxusnak számít.

A 2017-es Víz világnapján az ENSZ kampánya a „Why Waste Water?” szlogennel (amit a víz világnapjának magyar nyelvű honlapján kreatívan „Szennyvizek? Tiszta vizet!”-ként fordították le) a szennyvíz csökkentésének és újrafelhasználásának fontosságát helyezi a középpontba.

Nemzetközi trendek

Bár a csatornázás nem az újkor vívmánya (szenny- és csapadékvizeket elvezető berendezéseket már az ókori népek is építettek), a modern csatornahálózatok kiépítése az ipari forradalom és az azt követő fejlődés előrehaladtával vált égetően sürgőssé. Ugyan a csatornahálózatok kiépítése és fejlesztése a közműépítés egyik legdrágább tétele, a költséges beruházások elmaradásáért még drágább árat kell fizetnünk: globális szinten a szennyvíz 80%-a kerül vissza kezeletlenül az ökoszisztémába. Ennek következtében 1,8 milliárd ember kényszerül ürülékkel szennyezett ivóvíz fogyasztására, ami esetükben jelentősen megnöveli a kolera, vérhas, tífusz és gyermekbénulás kockázatát. Mondanunk sem kell, a fejlődő országok többsége nem rendelkezik megfelelő infrastruktúrával és pénzügyi forrásokkal a szennyvíz hatékony és fenntartható módon történő kezeléséhez: városaik többségében – elsősorban pedig ezek szegények lakta részein – a szennyvíz a legközelebbi felszíni vízleeresztőben vagy nem hatóságilag kialakított vízelvezető csatornában kerül elvezetésre, gyakran teljesen kezeletlenül.

Azonban a megfelelőnek tekintett csatornahálózattal rendelkező települések sem érezhetik magukat teljes biztonságban. A világ városainak többsége egyesített, gravitációs csatornahálózattal rendelkezik, ahol a csatornák a szennyvizet és a csapadékvizet ugyanazon csatornarendszerben vezetik el. Emiatt a rendszer az időszakos, nagyobb mennyiségű csapadékvíz elvezetése miatt túlterheltté válhat, a szennyvíztisztító telepek terhelése pedig kiegyenlítetlen lehet.

Ezzel szemben a korszerűbb, környezetvédelmi szempontból előnyösebb elválasztott rendszerekben a szennyvíz elvezetéséről két külön csatorna gondoskodik. Ebben a kommunális szennyvizet és a csapadékvizet elvezető csatornák elkülönülnek, így az úttest alá két külön vezeték kerül. A 19–20. században számos település önkormányzata került válaszút elé az egyesített és az elválasztott csatornarendszert illetően: többen anyagi megfontolásból az előbbi mellett döntöttek, főleg, hogy valószínűleg annak biztonságos mivoltát sem vonták igazán kétségbe.

Egyre kiszámíthatatlanabbá váló időjárásunk miatt azonban úgy tűnik, az egyesített rendszerek már nem nyújtanak teljes biztonságot. Ha számba vesszük az elmúlt évtized legnagyobb szennyvízkiömléssel kapcsolatos szerencsétlenségeit, akkor láthatjuk, hogy azok döntő többsége a rendszer túlterheltségéből adódott, az általuk okozott egészségügyi és környezeti kár pedig sok esetben visszafordíthatatlannak bizonyult.

Szennyvízkatasztrófák

2006 márciusában, a hawaii Waikiki szennyvízcsatorna átszakadása után 1 816 997 hektoliter nyers szennyvíz ömlött az Ala Wai-csatornába. A katasztrófát az okozta, hogy az 1964-ben épült csatornarendszer a térséget sújtó több hetes folyamatos esőzés következtében túlterheltté vált. A balesetet követően a város – az országban elsőként – korszerűbb csatornahálózat építésébe fogott.

A Firth of Forth-öblöt ért 2007-es szennyvízkiömlés Skócia történetének egyik legsúlyosabb környezeti katasztrófáját okozta. Az edinburgh-i szennyvíztisztító üzem egyik szivattyújának hibája miatt több mint 100 millió liter – nagyjából 170 olimpiai méretű úszómedence megtöltésére elegendő – nyers szennyvíz érte el az öblöt, felbecsülhetetlen károkat okozva a környék élővilágában. A katasztrófát itt is a rendszer túlterheltségének számlájára írták.

2011 áprilisában a térségét sújtó heves esőzések után a Mexikóvároshoz közeli San Isidro települést egy másodpercenként 6000 köbméter nyers szennyvizet maga előtt görgető áradat öntötte el, ami több száz otthont tett lakhatatlanná.

Hogy egy időben még közelebbi, a fentiekhez hasonló példát említsünk, Lima külvárosának utcáin immáron több hete megállíthatatlanul hömpölyög az ár. Miután San Joséban a csatornarendszer megadta magát, az utcákat elöntötte a kommunális szennyvízzel szennyezett esővíz, a hatóságok pedig több tízezer otthon azonnali evakuálást rendelték el.

Célkitűzések

A szennyvíz-csatornahálózat jelentős túlterhelődésének elkerülése érdekében a jövőbeli beruházásoknak – a kezdeti magasabb beruházási költségek ellenére is – az elválasztott rendszerek megvalósítására kellene koncentrálnia. Fontos lenne az is, hogy a csapadékvizet annak keletkezési helyén lehessen elhelyezni (pl. esőkertekben), mivel ez szintén segítene egyensúlyban tartani a lefolyási mennyiséget. A víztöbblet és a vízhiány egyaránt katasztrófához vezet, de a megfelelő vízgazdálkodást lehetővé tévő műszaki megoldások alkalmazása révén hatalmas potenciál rejlene a szennyvíz hasznos erőforrásként történő kihasználásában. A magas beruházási költségeknél fontosabbnak kellene lennie a drágább megoldások emberi egészségre, gazdasági fejlődésre és környezeti fenntarthatóságra gyakorolt pozitív hatásainak. Ezek a megoldások ráadásul új üzleti lehetőségeket is magukban rejtenek, és lehetővé tennék további „zöld” munkahelyek megteremtését is. Erre hívja fel a figyelmet az ENSZ idei kampánya is, az az ebben megfogalmazott ajánlásokat pedig jó lenne nem csak idén, de a jövőben is észben tartanunk.