Összeköt vagy elválaszt?

A Tibeti-fennsíkon ered a szeszélyes és kiszámíthatatlan Mekong, amely az Indokínai-félszigetet átszelve Vietnám déli részén torkollik a Dél-kínai-tengerbe. A világ egyik leghosszabb és legnagyobb vízhozamú folyama meredek vízesései, zúgói és hatalmas zátonyai miatt hajózásra nagyrészt alkalmatlan, mégis pótolhatatlan szerepet tölt be a Mekong-menti országok lakosainak életében. Az elmúlt években azonban egyre gyakrabban hallani a „szilaj folyó” és vidéke ökológiai állapotának romlásáról, amely rövid és hosszú távon számos, a helyiek mindennapjait befolyásoló további problémához vezethet. A Felső-Mekong-medence jelentős részének otthont adó Kínára kiemelt felelősség hárul a folyam egyre romló ökológiai viszonyai miatt, így nem véletlen, hogy a különösen kedvezőtlenül érintett délkelet-ázsiai országokkal fenntartott kapcsolataiban fontos szerepet tölt be a téma. A blogbejegyzés körbejárja, miért létfontosságú a Mekong és élővilága a térség országai számára; hogyan vált diplomáciai eszközzé a folyam; illetve milyen erőfeszítéseket tesznek a felek a súlyosbodó környezeti és diplomáciai helyzet normalizálása érdekében.

Az egyes becslések szerint megközelítőleg akár a 4900 kilométert is elérő hosszával a Mekong Délkelet-Ázsia leghosszabb folyója, amely Kína délkeleti részét elhagyva Mianmaron, Thaiföldön, Laoszon, Kambodzsán és Vietnámon keresztül éri el a Dél-kínai-tengert. A tibeti forráshelyén még Za Qu névvel illetett folyót lejjebb már Lancangként ismerik a kínaiak. A Mekong ezen gyors folyású, meredek partokkal szegélyezett, Kína területén folyó szakasza Qinghai tartományon, a Tibeti Autonóm Területen és Yunnan tartományon halad át, és a folyam teljes hosszának mintegy felét teszi ki. Kínát elhagyva a Mekong először a mianmari–laoszi, ezt követően pedig a thai–laoszi határ mentén halad. A két szakasz között találkozik a Mekonggal a folyam felső és alsó medencéjét elválasztó mellékfolyó, a Ruak. A Felső- és Alsó-Mekong-medence összesen hét földrajzi egységet kapcsol össze: a Tibeti-fennsík, a Három folyó vidéke, illetve a Lancang-medence a Mekong-medence felső szakaszát képezik; az Északi-felföld, a Khorat-fennsík, a Tonle Szap-medence, és a Mekong-delta pedig az alsó szakasz tájegységei.

Az Alsó-Mekong-medence területére érve a folyómeder fokozatosan kiszélesedik, a víz folyási sebessége lelassul, a vidék arculatát pedig a mellékfolyók kiterjedt hálózata kezdi egyre inkább meghatározni. Jellemző, hogy a Mekong jobb oldali mellékfolyói kevésbé csapadékos vidékekről érkezve kisebb vízmennyiség levezetését tudják biztosítani, míg a jóval csapadékosabb régiókat átszelő bal oldali mellékfolyók nagyobb vízhozammal bírnak. Ez utóbbiak, s így a folyó vízutánpótlása szempontjából is különösen nagy jelentősége van az Alsó-Mekong-medencében júniustól novemberig tartó esős évszaknak. A folyó hidrológiai jellemzőit alakító legfontosabb természetföldrajzi tényezők közé tartozik a Mekong vízgyűjtő területének éghajlata, domborzata, illetve a különböző régiókra jellemző föld- és talajgazdálkodás. Összességében mindegyik említett faktorról elmondható, hogy meglehetősen változatos az érintett területeken, hiszen a medence éghajlata a kontinentálistól a trópusi monszunig terjedő skálán mozog; a domborzati viszonyok rendkívül sokfélék; a talajerózió mértéke pedig nagyban függ attól, hogy az adott terület megművelés alatt áll-e, vagy éppen ellenkezőleg, erdőirtás fokozza-e a talajrétegek pusztulását.

Elsősorban ezeknek a rendkívül heterogén természeti adottságoknak köszönhető, hogy a Mekongot a szélsőségek folyójaként tartják számon. Mindezt pedig a nagymértékben ingadozó vízjárása csak tovább fokozza. Habár a szurdokokkal és vízesésekkel sűrűn tűzdelt folyam már régóta a figyelem középpontjában áll mint potenciális energiaforrás, az első vízerőműre egészen az 1990-es évek elejéig várni kellett, amikor is megépült az első gát a folyam kínai szakaszán. Talán nem meglepő, hogy innentől kezdve állandósultak az Alsó-Mekong-medence lakóinak olyan irányú félelmei, miszerint Kína bármikor „elzárhatja előlük a csapot”. A Mekong-menti délkelet-ázsiai országok gyorsan növekvő gazdaságainak és folyamatosan gyarapodó népességének egyre növekvő energiaigénye pedig egyre csak fokozta ezt a kiszolgáltatottságérzetet. A térség stabilitásának egyik alapvető kritériumává ebből adódóan az olcsó vízenergia vált, amelynek termeléséhez az ezt követő évtizedekben – mind kínai, mind pedig délkelet-ázsiai részről – további gátak megépítésére került sor. Mindez azonban nemhogy enyhítette volna, hanem inkább tovább fokozta a már meglévő környezeti problémákat és az érintett országok közötti ellentéteket.

Az egyik legjelentősebb szempont a Mekong-menti országok számára a halászat kérdése. Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (Food and Agriculture Organization of the United Nations, FAO) 2020-as halászati jelentése szerint a globális belvízi halászat több mint tizenöt százaléka a halban rendkívül gazdag Mekonghoz köthető. Nem meglepőt tehát, hogy a biodiverzitást tekintve világszinten kimagasló, nagyjából 1300 halfajnak otthont adó folyam a környező országok elsődleges élelemforrása, s így az sem véletlen, hogy a térség országai közül több is a globális élvonalba tartozik az édesvízi halászat tekintetében. A FAO jelentése azonban azt is kiemeli, hogy a globális belvízi halászat bizonyos országokban – így a Mekong-menti Thaiföldön és Vietnámban is – fokozatos csökkenést mutatott a 2007 és 2016 közötti időszakban. Ezzel szemben a térségből például Kína és Kambodzsa is növelni tudta az azonos intervallumra vetített halászati kitermelésének mennyiségét. A halállomány a helyiek számára azonban nemcsak a közvetlen élelmezési szükségletek kielégítésére szolgál, hanem remek bevételi forrás is. A Mekong-medence gazdaságai következésképpen nagymértékben támaszkodnak a halászati termékek exportjából származó bevételekre, s számukra főként az egyre bővülő piaccal rendelkező Kína jelenti az egyik legjelentősebb célországot. Éppen a halászati kitermelés tekintetében visszaesést mutató Vietnám és Thaiföld a két vezető halászati exportőr a Mekong-medence országai közül. A jelentős mértékű halászati tevékenység miatt azonban a térség ökoszisztémájának szempontjából az egyik legégetőbb problémát a túlhalászás kockázata jelenti.

A Mekong-menti délkelet-ázsiai országok számára a kellő mennyiségű és minőségű víz nemcsak mint a közvetlen élelemforrásukat befolyásoló tényező létfontosságú. A mezőgazdasági öntözés révén ugyanis közvetetten is hozzájárul a térség országainak élelemellátásához, továbbá szerves részét képezi a Mekong-medence ökoszisztémájának, hiszen fenntartja a térség növényvilágát, illetve élőhelyet és táplálékot biztosít vadállományának. Míg a megfelelő vízminőséget a hulladék- és főként a műanyagszennyezés veszélyezteti egyre jobban, addig az olykor rendkívül alacsony vízszint negatívan befolyásolja a hajózási és szállítási útvonalak hosszát, valamint a kikötők forgalmát, gazdasági és ellátási problémákat okozva ezzel a térség országainak.

Jelenleg összesen tizenkét együttműködési mechanizmus köthető a Mekong-medencéhez, amelyek elsősorban az ökológiai katasztrófák elkerülését szolgálják. A térség regionális és globális jelentőségét jelzi, hogy nemcsak a közvetlenül érintett országok között zajlik kooperáció, hanem olyan külső szereplők is részt vesznek a munkában, mint például Svájc vagy az Egyesült Államok. Ez utóbbi épp tavaly lépett multilaterális együttműködésre az Alsó-Mekong-medence országaival annak érdekében, hogy gátat szabjon nagyhatalmi riválisa további terjeszkedésnek a folyamon. Indiának és Japánnak is egyértelmű célja a kínai hidro-hegemónia megakadályozása, ahogyan ez a Mekong-medence országai számára is fontos tényező.

Az egyik legjelentősebb és legnagyobb múltra visszatekintő regionális kormányközi szervezet a témában a Mekong River Commission (MRC), amely Kambodzsa, Laosz, Thaiföld és Vietnám kormányainak együttműködésével dolgozik a folyam és a hozzá köthető erőforrások megfelelő szabályozásán és fejlesztésén. Az MRC ugyan dialóguspartnerként tartja számon Kínát – amely kooperáció a hivatalos narratíva szerint előremutató eredményeket hozhat, s segíthet az egyre égetőbb problémák megoldásában –, azonban az ISEAS-Yusof Ishak Institute 2021-es jelentése alapján a délkelet-ázsiai országok véleményformáló szakemberei meglehetősen negatívan nyilatkoznak a Mekongot érintő kooperáció hasznosságát illetően. A felmérésből az is kiderül, hogy a regionális együttműködésről még Délkelet-Ázsián belül is megoszlanak a vélemények, hiszen a tengerparti országok kevéssé érzékelik annak súlyát. A Mekong tehát létfontosságú szerepe ellenére számos nehézség elé állítja a szárazföldi Délkelet-Ázsia országait. Egyrészt, a meglévők mellé további platformot jelent a kínai–délkelet-ázsiai konfrontációban, másrészt, a tágabb régió egységét is megbontja.

A nyitókép forrása: Thanyapat Wanitchanon/Shutterstock