Olaj a tűzre?

December végén a benzinkutak előtt kígyózó sorok, míg január elején az erőszakos jeleneteket, letartóztatásokat és halálos áldozatokat is követelő tiltakozások nyomták rá a bélyegüket a mexikói hétköznapokra.

Az előbbi közvetlen előzménye, hogy az ország harminckét tagállamából több mint tízben ellátási gondok alakultak ki a töltőállomásokon. Ennek okai között ott találjuk többek között a hagyományosan az ország upstream és downstream ágazatait egyaránt kézben tartó állami kőolajvállalat, a PEMEX (Petróleos Mexicanos) karbantartásokra és más, összetettebb problémákra is visszavezethető lecsökkent termelését, továbbá a vállalat csővezetékeinek egyre nagyobb problémát – az ország szervezett bűnözőinek pedig egyre jelentősebb bevételeket – jelentő illegális megcsapolását, a lakosság pánikszerűen megnövekedett vásárlásait, illetve az egyes benzinkutak árspekulációját is.

A tiltakozások, illetve az előbb említett pánikszerű vásárlások és az árspekuláció ezzel szemben egyértelműen a 2017. január 1-jétől elszabaduló üzemanyagáraknak köszönhetőek. A kormány ugyanis tavaly december végén bejelentette, a következő év elejétől több hullámban liberalizálni fogja az ország eddig szubvencionált, és ezért mesterségesen alacsony szinten tartott üzemanyagárait: az év elejétől februárig a mostani árnál 14-20%-kal magasabb szinten maximálja a regionálisan kiszabható árakat, majd áttér a heti, végül február közepétől a napi árképzésre. Az árliberalizációt öt nagyobb ütemben, az Egyesült Államokhoz közelebbi északi államoktól fokozatosan Dél felé haladva, 2017 végéig az egész országban be fogják vezetni, így az üzemanyagok díjszabása ettől kezdve a világpiaci árak, a logisztikai költségek és az állam által meghatározott adótartalom függvényében fog majd alakulni.

A kormányt a heves tiltakozások sem tántorították el a lépéssorozat véghezvitelétől: az elnök, Enrique Peña Nieto az év elején az országhoz intézett üzenetében kifejtette, hogy a hazai árak világpiaci áraktól történő elszakadása már jó ideje jelentős veszteségeket okoz az állami költségvetésnek, miközben az erre elfecsérelt pénz az ország fejlesztésétől vonja el az erőforrásokat. A mesterséges árképzés további fenntartása véleménye szerint az ország szociális programjainak megkurtításával járna, és csak a 130 milliós ország üzemanyag-fogyasztásának 40%-áért felelős leggazdagabb, 12 milliós rétegnek kedvezne.

Ezzel szemben a tiltakozók szerint a gasolinazo, vagyis a kormány áremelése a bevételeik rekordmagas, 3,38%-át kitevő részét már most is a benzinkutaknál elköltő kisembereket, földműveseket, termelőket fogja a legsúlyosabban érinteni, mivel az üzemanyagár emelkedésének a gazdaságban továbbgyűrűző hatásai miatt a legtöbb termék előállítási és szállítási ára is emelkedni fog, amit részben maguknak a termelőknek kell lenyelniük, részben pedig tovább kell hárítaniuk a fogyasztók felé. Ezt több vezető közgazdász is elismerte, amikor hangot adott annak az aggodalmának, hogy a liberalizált árak közvetlenül és közvetetten megmutatkozó hatásai miatt 2017-ben meg fog növekedni a mexikói infláció. Amennyiben pedig ennek kezelése jegybanki beavatkozást is igényel, az emelkedő kamatok miatt az ország versenyképessége is romolhat.

Ezzel szemben a kormány szerint az árliberalizáció, illetve az új, külföldről és a magánszektorból érkező szereplők mexikói üzemanyagpiacon történő megjelenése a verseny éleződéséhez fog vezetni, ami hosszú távon az árakra és az új munkahelyek megjelenésére is jótékony hatással lehet. A pozitív forgatókönyv szerint a mostani ársokk után 2018-ban az ország inflációs pályája is visszaállhat az elvárt szintre.

Peña Nieto – akinek 2012-es hatalomra kerülése óta soha nem volt ennyire magas az elutasítottsága – ellenzéke természetesen igyekszik kihasználni a helyzetet, és hibának nevezi nemcsak a gazolinazót, hanem az ország 2013-ban meghirdetett, majd 2014-ben elfogadásra került energetikai reformját is.

A kritika és a Reforma Energética felemlegetése rávilágít a mostani helyzet szélesebb összefüggéseire is. Az egyenlet egyik oldalán ugyanis ott találjuk az ország gazdasági expanziója és növekvő gépjárműeladásai következtében emelkedő, jelenleg napi 2,04 millió hordós, de várhatóan évi 2-3%-kal tovább bővülő kőolajfogyasztását, a másikon pedig a PEMEX-et, amely gazdaságtalan működése, felhalmozott adóssága, illetve kiapadó kitermelőhelyei miatt már nem képes kielégíteni a megnövekedett igényeket. Az 1938 óta állami kézben lévő, és a világ 16-18. legnagyobb bizonyított kőolajkészletével rendelkező országban eddig egyeduralkodó vállalat kitermelése ugyanis a kétezres évek közepére elérte a csúcsát, azóta pedig mintegy 25%-kal esett vissza. A vállalat ezen túl is meglehetősen alacsony hatékonysággal is működik: 2015-ös mérlege szerint egy év alatt veszteségeit közel 96%-kal, adósságait pedig 30%-kal növelte. Ennek következtében nyilvánvalóan nincs elég pénze további olajmezők feltárására, a nem hagyományos kitermelési technológiák bevezetésére, vagy elavult, 60%-os kapacitással működő eszközparkjának fejlesztésére.

Ez nagyban hozzájárult a kormány korábbi döntéséhez, hogy fokozatosan felszabadítja az ország energiapiacát. A reformok lezárultával új állami- és magánszereplők is beszállhatnak majd a szénhidrogének finomításába, szállításába, tárolásába, értékesítésébe, illetőleg befektethetnek ezek kitermelésébe. A kormány mindettől a kitermelés és ezzel együtt az állami olajbevételek növekedését várja, amit ígérete szerint szociális programok finanszírozására és az emberi erőforrások fejlesztésére fordítana.

A most megnyíló hatalmas új piac tehát jó lehetőségeket nyit sok iparági szereplő számára: nem véletlen, hogy a Mexikói-öbölben elhelyezkedő és becslések szerint az ország kőolajkészletének 76%-át rejtő mélytengeri olajkitermelő helyek termelési jogait már decemberben sikerült értékesíteni. A versenyben komoly szereplőnek számítanak az Egyesült Államok olajcégei, amelyek exportőrként már eddig is jelentős hasznot húztak Mexikó növekvő kőolajigényének kielégítéséből.

A helyzetet azonban bonyolítja, hogy nem világos, mi lesz a két ország kereskedelmi kapcsolatait szabályozó Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény, vagyis a Donald Trump nemrég beiktatott amerikai elnök által sokat kritizált NAFTA sorsa. Ennek esetleges felmondása ugyanis az energetikai szektorban is mélyen érintené az amerikai–mexikói gazdasági kapcsolatokat. Ezzel valószínűleg az Egyesült Államok külügyeinek intézésével megbízott Rex Tillerson, az ExxonMobil korábbi vezérigazgatója is tisztában lehet. Egy esetleges amerikai bezárkózás esetén ugyanis a mexikói kormány a kínai és európai kapcsolatai megerősítésére törekedhet.

A mexikói energiaipari nyitás jövőbeli alakulása tehát számos bonyolult tényező függvénye, amelyek a mexikói utcai tüntetésektől a reformok visszavonását ígérő ellenzéken keresztül egészen az amerikai nagypolitika lobbiérdekeiig terjedő széles spektrumon mozognak. Ha azonban a világpiaci olajárak több éve tartó mélypontjukról való elmozdulása a jövőben is kitart, a jövendő mexikói kormányoknak is egyre jobban beszűkül a mozgástere, hogy a Peña Nieto alatt megkezdett piaci nyitást visszafordítsák.