Menni vagy nem menni, ez itt a kérdés

Az elmúlt években a brexitről szóló népszavazás mindig a viták középpontjában volt, mégis, az ötlet, hogy esetleg egy második népszavazást is tartsanak a kilépésről korábban még egyszer sem bizonyult annyira népszerűnek, mint az elmúlt hónapokban. Ennek ellenére Nagy-Britanniát igencsak szorítja az idő, ha el akarja kerülni a legrosszabb forgatókönyvet, vagyis azt, hogy az EU-ból végül mindenféle megállapodás nélkül távozzon.

„Menni vagy nem menni?” – egy modern Hamlet valószínűleg ezt a kérdést tenné fel magának, ha Nagy-Britannia éppen aktuális politikai problémáival találná szembe magát. Ám ma a shakespeare-i herceg nem maradna magára kétségeivel, mivel a brexit tárgyalásokból kiábrándult britek hatalmas tömegei töprengenek ugyanezen a kérdésen. (Talán az a helyzet, hogy valaki elmulasztotta elmagyarázni nekik, a negyvenéves tagságot és az ezzel járó kötelezettségeket nem olyan egyszerű felmondani, mint egy klubból kilépni?)

Noha a miniszterelnöki tisztet ellátó és egyben a Konzervatív Pártot is vezető Theresa May ünnepélyesen megfogadta polgártársainak, a brexitet sikertörténetté fogja tenni, nehéz lenne azt állítani, hogy az angolok a jövő év március 29-én átütő sikerre számítanak. A NacCen Social Research által nemrég lefolytatott felmérés szerint a megkérdezettek 59%-a döntene a maradás mellett, ha újra megkérdeznék, és csak 41%-uk tenné a távozás mellé az ikszet. Ez pedig a 2016-os szavazás óta mért legmarkánsabb maradáspárti eredményt jelenti. Egyben világos jele annak, a britek bizalma meglehetősen megcsappant azzal kapcsolatban, hogy a kormányuk tényleg képes lesz-e sikeresen levezényelni a brexitet. Éppen ezért kezdik egyre többen azt gondolni, egy új szavazással talán le lehetne állítani a kilépési folyamatot.

A felesleges kockázatvállalást mindig kerülő May kizárta annak a lehetőségét, hogy a brexit esetleg elmarad, és azt is hozzátette, az EU-s tagságról „semmi szín alatt” nem fognak új népszavazást tartani az országban – igen, ugyanaz a Theresa May mondta ezt, aki korábban kizárta annak a lehetőségét, hogy miniszterelnöksége alatt előrehozott választásokat rendezzenek. Mindazonáltal May helyzete ma már sokat gyengült azóta, hogy a Downing Street 10. alatti miniszterelnöki rezidenciát elfoglalta.

Azt követően, hogy 2017 júniusában egy majdnem öngyilkossággal felérő előrehozott választást rendezett, Maynak csupán úgy sikerült új kormányt alakítania, hogy a Demokratikus Unionista Párt (Democratic Unionist Party, DUP) képiviselőinek támogatásával csekélyke többséget szerzett a parlamentben. Jóllehet végül Maynek sikerült megtartania a hatalmát, miniszteri székére most mind a párton kívüli kihívói, elsősorban Jeremy Corbyn napról napra erősödő Munkáspártja, mind a párton belüli ellenlábasai egyre nagyobb veszélyt jelentenek.

A kabinet néhány tagja és más kormányon kívüli tory képviselők brexittel kapcsolatos eltérő nézetei már eddig is sok esetben – így például a az ír határ kérdésében – nyilvánvalóak voltak, ám a brexit főtárgyalójának, David Davisnek, illetve a külügyminiszteri posztot betöltő Boris Johnsonnak a lemondása világosan megmutatta, a kérdéssel kapcsolatban milyen mértékű megosztottság uralkodik a kormányzó párton belül. Davis és Johnson lemondására May brexit utáni teendőket összefoglaló és a kabinet által júliusban elfogadott terve, az ún. Chequers Plan után került sor. A terv a brexit enyhébb változatát tartalmazta, és jóllehet az EU is nyilvánvalóvá tette, hogy az jelen formájában biztosan nem fog működni, a keményvonalas tory képviselők úgy döntöttek, az ügy kapcsán nyílt lázadásba kezdenek May ellen. A May esetleges bukása esetén a miniszterelnöki poszt kinevezett várományosa, Boris Johnson a terv ellen szavazva olyan „megaláztatásról” beszélt, melynek nyomán Nagy-Britannia csupán a szabályok elfogadására kényszerülne, anélkül, hogy különösebb ráhatása lenne azok tartalmára. Ilyen körülmények között Maynek nem lesz könnyű összegyűjtenie annyi szavazatot, amennyivel a parlamenten keresztül tudja verni a tervét. Így aztán most Corbyn pártja felé kacsingathat, hogy onnan szerezzen segítséget a helyzet holtpontról való elmozdításához. Ennek a szokatlan húzásnak pedig kizárólag az lehet a célja, hogy az ország elkerülje az EU-ból való megegyezés nélküli kilépés katasztrofális következményeit.

Mivel meglehetősen szerények a kilátások arra, hogy nemzeti egységkormányt lehessen alakítani, az új szavazás kiírása egyre kézzelfoghatóbb közelségbe kerül. Úgy tűnik, az előrehozott választásoknak mindkét pártból lennének támogatói, ám a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a választóknak ezúttal nem a toryk lennének a favoritjai. Mindamellett ha győzelmét biztosítani kívánja, a Munkáspártnak arra is szüksége lesz, hogy világos, a brexittel kapcsolatos új szavazás megtartásának ötletét is magába foglaló stratégiával álljon elő. Mivel Corbyn pártja igen jelentős mértékben függ a maradást támogatók szavazataitól, ha hivatalosan is állást foglalna a brexittel szemben, azzal minden valószínűség szerint megnövelné támogatottságát.

A brexitről szóló szavazás érvényessége már eddig is a viták középpontjában volt, mégis, az ötlet, hogy esetleg egy második népszavazást is tartsanak a kilépésről korábban még egyszer sem bizonyult annyira népszerűnek, mint az elmúlt hónapokban. Az erről szóló elképzelés különösen akkor kapott jelentős lendületet, amikor júniusban a választási bizottság vizsgálata arra jutott, a kilépés mellett kampányoló Vote Leave elnevezésű szervezet túllépte a kampányköltések maximális felső határát. A bizottság szerint pedig emiatt a 2016-os szavazás eredményei érvénytelennek tekinthetőek. Ráadásul az újbóli népszavazásról szóló elképzeléseket más prominens politikai szereplők mellett olyan korábbi miniszterelnökök is támogatják, mint Tony Blair, vagy Sir John Mayor, sőt, április 15-én még egy People’s Vote névre elkeresztelt, az új népszavazás kiírásának témáját a zászlajára tűző kampánymozgalom is indult.

Jeremy Corbyn a legutóbbi időkig csak mérsékelt érdeklődést tanúsított az ország EU-ban maradásáról szervezendő újbóli szavazás irányában – ehelyett inkább a választások kiírása mellett kardoskodott. Ennek ellenére párttársai és a People’s Vote aktivistái jelentős nyomást gyakorolnak rá, hogy álljon ki a másodszori népszavazás ügye mellett. A hónap végén tartandó munkáspárti nagygyűlés kiváló fórumot fog teremteni a téma megvitatására, és egyáltalán nem a valóságtól elszakadt elképzelés az a várakozás, hogy Corbyn egy már jelentős, szervezett, a népszavazást támogató és az erről szóló indítványt benyújtani kész mozgalommal találja majd szemben magát.

Ám ha a Munkáspárt ki szeretne állni az új szavazás ügye mellett, akkor nem árt észben tartania, hogy könnyen kifuthat az időből. Nagy-Britannia várhatóan 2019. március 29-én fog kilépni az Unióból, ezért az esetleges népszavazásról szóló jogszabályi anyag elkészítéséhez időre van szüksége – még akkor is, ha feltételezzük, hogy az EU maradék huszonhét tagállama valószínűleg belemenne a határidő meghosszabbításába. A 2016-os népszavazásról szóló törvényt például tizenhárom hónappal a szavazás napja előtt terjesztették be, ám a beterjesztést követően még a kampányidőszak és a szavazás lefolytatása is időbe telik. Elméletileg a folyamat felgyorsítása érdekében a parlament át tudja emelni a korábbi jogi anyag egyes részeit; ám még ebben az esetben is további fejtörésre adna okot, hogy pontosan milyen kérdést is kellene feltenni a szavazáson. A választási bizottság ugyanis már korábban kinyilvánította, egy új, „világosan, egyszerűen és elfogulatlanul” megfogalmazott kérdést kell a szavazópolgárok elé terjeszteni.

Végül, de nem utolsó sorban pedig még ott van az Egyesült Királyság részeinek problémája is, mivel a brexitről szóló vita újbóli megnyitásának elutasítása az itteni követelések felelevenítéséhez vezethet. 2016-ban Skócia és Észak-Írország szavazóinak jelentős része az EU mellett tette le a voksát, és ez világosan megmutatta, a brexit nem opció az itt lakók számára. Éppen ezért egy közelmúltban készített felmérés eredményei szerint a kilépés nyomán újra fellángolnának a skót függetlenségi követelések, miközben a kilépés az Ír Köztársasággal való egyesülés kérdésének a szavazók elé vitelét szorgalmazó észak-ír pártok álláspontját is tovább erősítené. Ezek a folyamatok pedig az Egyesült Királyság darabjaira hullásához vezetnének.

A folyamatoknak van még egy olyan további lehetséges kimenetele is, amelyet nem árt észben tartani – Nagy-Britannia számára pedig minden bizonnyal ez lenne minden elképzelhető forgatókönyv közül a legrosszabb. Ugyanis az is előfordulhat, a maradást pártolók tulajdonképpen túlságosan biztosak lesznek abban, hogy végül újra népszavazásra fog kerülni a kérdés, miközben Brüsszel – bízván a távozásról szóló döntéssel kapcsolatos fordulatban – ugyancsak nem érez ösztönzést arra, hogy a brit kormánynak jobb feltételeket ajánljon. Így aztán ha az új szavazás kiírásáról szóló kampány elbukik, könnyen megtörténhet, hogy Nagy-Britanniának megegyezés nélkül kell majd távoznia az Európai Unióból. Ezzel az eshetőséggel pedig valójában se London, se pedig Brüsszel nem szeretné szembe találni magát.

Így a kérdés, kedves Hamlet, továbbra is csak ez marad: „Menni vagy nem menni?”