Mélységek és magasságok

Az utóbbi időben Latin-Amerika két jelentős kőolaj-kitermelő országa is fontos lépéseket tett a piaci nyitás irányába. A mexikói helyzet korábbi áttekintése után most azt vizsgáljuk meg, milyen változások zajlanak az elmúlt években felfedezett új kőolajlelőhelyek majdnem 40%-át magáénak tudó Brazíliában.

A blog egy korábbi írásában már volt szó a Mexikóban jelentős társadalmi elégedetlenséget kiváltó olajipari változások hátteréről . Az itt végbemenő piaci nyitás nem teljesen egyedülálló a világban: a privát tőke korábbi állami energiaprivilégiumokba történő beengedésével kapcsolatban más országokból is érkeztek hírek az utóbbi időben. Tavaly év végén például Oroszország adta el állami vállalata, a Rosznyefty egy példátlanul nagy, 19,5%-os pakettjét, és az ország költségvetési zavarai miatt további vállalatokra is hasonló sors várhat.

Eközben az utóbbi években a szűkebben vett latin-amerikai régión belül Brazíliában is napirendre került az olajipari nyitás kérdése. Ez a folyamat pedig – nem kis részben a 2014 óta tartó politikai és gazdasági botrányoknak köszönhetően – az utóbbi időben újabb lendületet kapott. Bár – talán az időbeli egyezőség miatt – az orosz és a brazil helyzet között a sajtó sem mulasztott el finom párhuzamot vonni, érdemes tüzetesebben is megvizsgálni, hogy a felszíni hasonlóságokon túl milyen speciális motívumok húzódnak meg a Latin-Amerika legnagyobb gazdaságában lezajló változások mélyén.

A Petrobras (Petróleo Brasileiro S.A. – Brazil Kőolaj Vállalat) néven ismert egykori állami energiaipari monstrum 1953-ban jött létre a korszak híres elnökének, Getúlio Vargasnak az elnöksége alatt. Alapítása egyúttal pontot tett az ország olajvagyonának sorsáról szóló korszakos vita végére is, amely során az elnök egyértelmű álláspontot – az ország gazdasági függetlenségének megteremtését és fejlesztését – képviselve kijelentette: „O petroleo é nosso!” (vagyis „A kőolaj a miénk!”). A vállalat állami monopóliumát a mexikói Pemexhez képest viszont már jóval korábban, 1997-ben felszámolták. Ekkor ugyanis a piacpárti Fernando Henrique Cardoso elnöksége alatt az olajipari jogok kiosztása az Agência Nacional do Petróleo, Gás Natural e Biocombustíveis (ANP – Kőolaj-, Földgáz- és Bioüzemanyagügyi Állami Ügynökség) elnevezésű szervhez került át. Nem sokkal később meg is indult a külföldi cégek brazil energiaiparba történő beáramlása.

Az ekkor kialakult helyzetben újabb változást hozott, hogy 2006-ban az ország partvidéktől távolabb fekvő, mélytengeri területein jelentős pre-salt (vagyis sóréteg alatti) olajmezőket fedeztek fel. A felfedezéseknek köszönhetően Brazília ma a világ 14-15. legnagyobb olajkészlete felett diszponál.

Az olajmezők kitermelése néhány évvel a felfedezésüket követően, 2010-ben be is indult. A nagy jelentőségű stratégiai nyersanyagkincs optimálisabb kihasználása érdekében az állam a korábban bevezetett koncessziós alapról az úgynevezett PSA-k, vagyis a termelésmegosztási szerződések irányába elmozdulva szabályozta újra a piacot. Ennek értelmében a pre-salt kitermelésében részt vevő vállalatoknak a nyereségként elkönyvelt olajat meg kell osztaniuk az állammal. A vállalatoknak kiosztott mezőkön a Petrobras továbbra is 30%-os tulajdonjogot és kizárólagos működtetési jogot élvez.

Az új készletek kitermelésének beindulását követően a Petrobras által felszínre hozott kőolaj mennyisége meredek növekedésnek indult, és 2016-ban – vagyis tíz évvel a mezők felfedezése és hat évvel az első mélytengeri fúrótorony beindítása után – újabb rekordot döntve ma már a pre-salt réteg biztosítja a vállalat összes termelésének 35%-át. A várakozások szerint pedig a kitermelés a jövőben is további növekedésnek néz elébe.

Az olajipari vállalat számára tehát a Pemextől eltérően sem a csökkenő kitermelés sem pedig az egyre kevésbé hatékonyan kiaknázható olajmezők nem jelentenek problémát. Mégis, az utóbbi években komoly pénzügyi problémákkal kellett szembenéznie, köszönhetően egyrészt a 2014-ben kezdődött (és azóta hatalmas méretűvé duzzadt, számos politikust, illetve nagyvállalatot, így a Petrobrast is súlyosan érintő) korrupciós botránynak, a kormány 2011 és 2014 közötti mesterséges árszabályozásának, illetve az olaj világpiaci árában 2014 óta bekövetkező meredek zuhanásnak. Ráadásul, mivel a vállalat részvényei lényegében 2009 októbere óta egy csökkenő árfolyamcsatornában tartózkodnak, amelyből egészen eddig nem sikerült kitörniük, érthető módon kevesen tekintenek rá jövedelmező befektetési célpontként. Így aztán százhuszonötmilliárd dollárra rúgó adósságával a Petrobras mára az amerikai kontinens egyik legeladósodottabb vállalatává lépett elő. Adóssága csökkentése érdekében az önkéntes felmondásoktól a vállalati vagyon egyes elemeinek értékesítéséig számos megszorító intézkedésre szánta el magát, nem is minden eredmény nélkül.

Szintén az adósságállomány csökkentésének reményében, az elmúlt évek során lecserélődött, új szellemiséget hozó vállalatvezetés már 2015 óta azon lobbizik, hogy a kormány tegye rugalmasabbá a sóréteg alatti olajmezők kitermelése terén a külföldi vállalatok tevékenységét korlátozó törvényi szabályozást. Ez ugyanis a Petrobrast is megszabadítaná az új olajmezők értékesítésekor kötelező 30%-os részvételből adódó pénzügyi tehertől. A fenti irányba elmozdulást jelentő törvénytervezetet a szenátus éles viták közepette még 2016 februárjában elfogadta, majd egy ugyancsak feszült hangulatú ülést követően októberben a képviselőház is megszavazta. A beterjesztők fő érve természetesen a vállalat tehermentesítése és a kitermelés javítása volt, amivel szemben az ellenzők azt vetették fel, hogy a kormány „egy banán áráért” elkótyavetyéli a nemzeti olajvagyon legjavát, most teszi meg az előkészületeket a Petrobras további privatizálása irányában, és elvonja a pénzt az eddig az olajvagyonból származó források felhasználásával támogatott egészségügy és az oktatás területéről.

A nemzeti szuverenitás fontosságát hangsúlyozó, multi- és Amerika-ellenes felhangoktól sem mentes érvelésnek jó muníciót biztosít, hogy a törvény beterjesztője, a 2010-ben elnökjelölt José Serra szenátor a wikileaksen kiszivárgott konzuli jelentések szerint korábban megígérte a 2010-es törvénnyel elégedetlen amerikai olajipari vállalatoknak: lobbizni fog az olajipari szabályozások számukra is kedvező irányba történő elmozdítása érdekében.

A politikai csatározások ellenére az olajipari vállalat pozitívan értékelte a változásokat, hiszen az új törvény értelmében továbbra is részt vehet a sóréteg alatti olajmezők kitermelésében, ám mostantól ő maga határozhatja majd meg, hogy melyik mezőket találja erre érdemesnek. Vagyis ezt követően tőkéjét nagyobb hatékonysággal tudja felhasználni, és a további eladósodásnak is könnyebben gátat tud szabni. Azt is fontos megemlíteni, hogy az új törvény értelmében az olajbevételek 15%-át továbbra is az oktatásra és az egészségügyre kell fordítani. Végső soron azonban a két stratégiai területre jutó összeg mégiscsak csökkenhet, hiszen ma egyetlen olyan szereplő sincsen a piacon, aki a Petrobrasnál hatékonyabban termelne ki a speciális hozzáértést igénylő pre-salt olajmezőkből. Mivel pedig az új törvény értelmében a vállalatoknak kizárólag a nyereségként elkönyvelt olajbevételüket kell megosztaniuk az állammal, a drágább kitermelés kisebb államra jutó részt fog eredményezni.

Arra azonban senki sem számít, hogy az átalakulás az egyik pillanatról a másikra gyökeresen felforgatná a brazil energiaipari szektort. Inkább fokozatos változásokra lehet számítani, főleg, hogy a mélytengeri olajmezők esetében a vásárlás és az első kutak üzembe helyezése között sokszor akár tíz év is el szokott telni.

Ami viszont igencsak valószínű, az az, hogy az új mezők árveréseinek a Petrobras anyagi lehetőségeitől való függetlenítésén túl a kormánynak további lépésekre is el kell szánnia magát, ha a külföldi befektetőket tényleg az országba akarja csábítani. Mérsékelnie kell például azt a jelenlegi követelményt, amelynek értelmében a kitermeléssel foglalkozó vállalatoknak 60-75%-ban helyi beszállítókra kell támaszkodniuk, illetve a kiszámíthatóság érdekében meg kell hosszabbítania a Repetro nevű, 2020-ig érvényes, az olaj- és gázipari befektetésekre adómentességet biztosító szabályozást. Mivel mindkét lépés komolyan sértené a helyi vállalkozások érdekeit, borítékolható, hogy a mélytengeri olajmezők megnyitása a jövőben is nagy hullámokat fog vetni a brazil politikai életben.