Made in China 2025

A technológiai fejlesztések és az innováció már napjainkban is mindent meghatároznak, a jövőben pedig ez a tendencia várhatóan tovább fog fokozódni. Nem elég tehát, ha egy ország gazdasága nagy, valódi szuperhatalommá csak úgy válhat, ha a termelési kapacitások mellett kellő innovációs potenciállal is bír. A kínai vezetés már Maót követően felismerte a K+F szektor jelentőségét, azonban az ország gazdaságában a legutóbbi időkig csak marginális szerepet töltött be ez a terület. A jelenlegi államelnök, Hszi Csin-ping által meghirdetett „kínai álom” gondolata már önmagában is hordozza a gazdasági szerkezetváltás igényét, az ezt célzó Made in China 2025 elnevezésű projekt pedig valódi alternatívát nyújthat Kína számára a világ élvonalához történő felzárkózásra.

Kína napjainkra egy több mint három évtizedes folyamat eredményeként a világ vezető gazdasági erőinek élvonalába került. Ezt a tényt a meggyőző statisztikai adatokon túl jól szemlélteti az a kiélezett piaci verseny is, amely az országba mára szép számmal betelepülő külföldi és az egyre erősödő belföldi vállalatok között zajlik, illetve az is, hogy már jó ideje Kína rendelkezik a világ legnagyobb devizatartalékaival.

Kína gazdasági sikereit azonban némiképp beárnyékolja, hogy azokat extenzív növekedéssel, azaz erőforrásainak és tartalékainak maximális kihasználásával érte el, valamint az is, hogy az ország mindeközben egyfajta „összeszerelőüzem”-jelleget öltött: javarészt külföldi technológiákat, fejlesztéseket, ötleteket felhasználva a nagy multinacionális vállalatok ugyanis itt gyártatták le a termékeiket az olcsó, de jellemzően szakképzetlen helyi munkaerővel. Ez a felállás azonban gazdasági és külpolitikai szempontból sem felel már meg Kínának. Gazdasági szempontból ugyanis ez a fejlődési modell fenntarthatatlan, így nem véletlen, a kínai vezetés egyik elsődleges célja, hogy átálljon a mostaninál hatékonyabb intenzív gazdálkodásra. A külpolitikai szál pedig elsősorban a kibertér uralásával függ össze, ez ugyanis mára elengedhetetlenné vált a globális nagyhatalmisághoz. Ennek elérése érdekében viszont nélkülözhetetlenné vált többek között például a mesterséges intelligencia kifejlesztése is – amíg azonban a fejlesztéshez szükséges alkatrészek beszerzése miatt külföldi ellátási láncokra kell támaszkodnia, Kína joggal érzi veszélyeztetve magát.

Ezen problémák megoldására dolgozták ki a Made in China 2025 elnevezésű, tíz évre szóló stratégiai tervezetet, melyet Li Ko-csiang kormánya hirdetett meg 2015 májusában. A kezdeményezést a német Industrie 4.0 inspirálta; alapvető célja, hogy az ipar modernizálása révén Kína a „világ műhelye” státuszból kitörve az innovatív termelési technológiákat használó „intelligens gyártás” útjára lépjen, a folyamat eredményeként pedig teljesen önálló, külföldi ellátási láncokat és technológiát nem igénylő „gyártási szuperhatalommá” váljon. Az olyan hangzatos szlogenek, mint például a „hazai innováció” vagy az „önállóság” jegyében Kína célja, hogy 2025-ig 40%-ról 70%-ra növelje a hazai beszállítók belföldi piaci részesedését az „alapvető alkatrészek és alapanyagok” tekintetében. Terveinek elérése érdekében viszont az országnak növelnie kell a kínai cégek versenyképességét a csúcstechnológiai iparágakban mind a belföldi, mind a nemzetközi piacokon, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy az ország feljebb lépjen a globális értékláncon. Mindennek három alapvető feltétele van: az innovatív termékek kifejlesztéséhez szükséges képességek megléte, a nemzetközileg is jól ismert új márkák megteremtése, illetve a modern ipari létesítmények építése. Kína mára már ezen feltételek mindegyikét teljesíti.

Azonban a kínai kormány által a fenti célkitűzések megvalósítása érdekében kidolgozott stratégia nemzetközi szinten igen negatív megítélés alá esik. A hivatalos kínai álláspont szerint a kezdeményezés célja „a hazai pénzügyi szektor reformja” és a minden külföldi vállalat számára egységesen nyitott piac fokozatos kialakítása, egyik legjelentősebb kulcspontja pedig a szellemi tulajdon védelme. A fejlett ipari országokban azonban ez utóbbi pont megvalósulásában komolyan kételkednek. A nemzetközi vállalatok ugyanis Kínát a technológiai know-how és a szellemi tulajdon lopásával, valamint azzal vádolják, hogy a Made in China 2025 feltételei ütköznek a WTO szabályaival a globális versenyt és a szabadpiacot illetően, mivel a kínai állam aránytalanul nagy előnyhöz juttatja a hazai cégeket különböző állami finanszírozások és a külföldi szervezeteket hátrányosan érintő törvényi előírások révén.

Való igaz, hogy az „agyelszívás”, a szellemi tulajdon „elcsenése” jellemző sajátosságai a kínai technológia- és tudástranszfer eszköztárának, de érdemes megemlíteni azt az utóbbi időben egyre szembetűnőbb jelenséget is, hogy kínai befektetők, vagy kínai hátterű cégek a fejlett technológiákat külföldi cégekbe történő beruházásokkal, illetve azok felvásárlásával szerzik meg. Ezt a nyugati világ egyrészt azért rosszalja, mert míg a kínai vállalatok globálisan kihasználják a szabadpiaci verseny szabályai jelentette előnyöket, Kína az ország határain belül a szocialista piacgazdaság saját maga által meghatározott elvei szerint játszik, megnehezítve ezzel a külföldi vállalatok kínai piacon való megjelenését. Ráadásul Kína erősödő nemzetközi jelenléte azt is maga után vonja, hogy az ország nemcsak a termékeit exportálja külföldre, de saját, a szabadpiaci elveket csak bizonyos mértékben, erős állami kontroll mellett érvényesülni hagyó gazdaságpolitikai elképzeléseit is. Ebben a megvilágításban a Made in China 2025 meghaladja a „gazdaságfejlesztési mérföldkő” fogalmát, és inkább egy átfogó, hosszú távú külpolitikai program részeként lehet értelmezni. Ennek célja pedig nem az, hogy az ország bekapcsolódjon a fennálló világrendbe, hanem az, hogy saját vezetésével és játékszabályaival egy új gazdasági blokkot hozzon létre. Ezzel pedig főként az USA jelenlegi státuszára jelenthet veszélyt.