LNG helyzetkép Törökországról

Törökország energiaszükségletének évi átlagos növekedése az elmúlt tizenöt évre vetítve mintegy 4-5%-ra tehető, de a 2010-11-es időszakban ez az érték a 9%-ot is megközelítette. Ennek a növekvő energiaszükségletnek az ellátásában ma a legnagyobb szerepet a földgáz játssza. A tény, hogy Törökországban az elektromos áramtermelés körülbelül 38%-a földgáztüzelésű erőművekben kerül előállításra, szintén a földgáz kiemelt szerepét támasztja alá. Ugyanakkor a saját földgázforrások csaknem teljes hiányát, és így a földgáz vonatkozásában vett nagyfokú importkitettséget a török energiaszektor egyik legsarkalatosabb kérdéseként azonosíthatjuk. 

Mindez nemcsak gazdasági szempontból teszi megkerülhetetlenné Törökországban a földgázellátás kérdését, hanem biztonsági kérdéssé teszi azt, az energiabiztonsági diskurzus szintjére emeli. Törökország földgázellátásának ma mintegy 84%-át a vezetékes gázszállítások fedezik Oroszországból, Iránból és Azerbajdzsánból. A fennmaradó mintegy 16% cseppfolyósított földgáz (LNG) formájában kerül beszerzésre. Lévén, hogy az LNG kapacitások fejlesztése és az LNG kereskedelem volumene globális szinten növekvő tendenciákat mutat, érdemes áttekinteni ennek a kérdésnek a Törökországra jellemző országspecifikus vonatkozásait.

Törökország LNG importját két fő csoportra oszthatjuk. Egyrészt a hosszútávú szerződéseken alapuló beszerzésekre, másrészt az azonnali piacokon vásárolt gázra. Előbbi csoporthoz tartozik Algéria, aki a hosszútávú szerződésekkel vásárolt cseppfolyósított gáz 76%-át biztosítja Törökország számára, míg a fennmaradó 24% Nigériából kerül beszerzésre. Mindkét ország stabil partner Törökország számára: Algéria 1994 óta szállít, míg Nigéria 1999 óta ad el cseppfolyósított földgázt Törökországnak. Törökország teljes LNG importja 2015-ben meghaladta az évi 7,5 milliárd standard köbmétert, ami megközelítőleg a teljes török földgázimport 16%-át tette ki. Noha az elmúlt tizenöt évben jelentős növekedésen ment keresztül a török LNG import, a növekedés nem volt töretlen. Az LNG részaránya eddigi csúcsértékét 2010-ben érte el több mint 8 milliárd standard köbméteres értékével. A fő importőr a török állami gázipari vállalat a BOTAŞ, de kisebb mértékben importál cseppfolyósított földgázt a magántulajdonban lévő EGEGAZ is. Az LNG importok másik csoportját alkotják azok a beszerzések, amelyek az azonnali piacokon, ad hoc jelleggel történnek. Ebben a csoportban a legnagyobb beszállító a világszinten is vezető LNG exportőr Katar volt 2015-ben megközelítőleg 69%-os részarányával. Katart követte Nigéria, Norvégia valamint Trinidad és Tobago, megközelítőleg 7-7%-os részaránnyal, a sort pedig Franciaország, Spanyolország és Belgium zárták átlagosan valamivel több, mint 3-3%-os részaránnyal.

Elterjedt nézőpont és az LNG használata mellett szól, hogy a cseppfolyósított földgáz a vezetékes gázzal szemben lehetőséget ad arra, hogy kötött infrastruktúráktól és tranzitállamok közrehatásaitól független útvonalakon bonyolódhasson a gázszállítás. Törökország szempontjából ez a kérdés azért releváns, mert a harmadik országokon keresztülhaladó gázszállítások problematikus mivoltára Ankara számára is rávilágított a 2006-os és 2009-es orosz-ukrán gázkrízis. Ekkor ugyanis az Oroszországot a Balkán-félszigeten keresztül Törökországgal összekötő gázvezetéken csökkent szállításokat tapasztalhattak, amely annak volt a következménye, hogy korábbi elszámolási vitáik eredményeként Oroszország felfüggesztette az Ukrajnába irányuló gázszállításokat, ami Ukrajna tranzitszerepénél fogva számos más országot, így Törökországot is érintette.  Ennek tükrében elmondható, hogy az LNG használata és szállítása a vezetékes gázhoz képest kevesebb geopolitikai kockázati tényezőt hordoz magában. Különösen igaz az abban az esetben is, ha a gázvezetékekre, mint terrorcselekmények lehetséges célpontjaira tekintünk. Utóbbi események Törökország esetében sem ismeretlenek, többek között az iráni Tabrizból induló és Ankaráig haladó nemzetközi földgázvezetéket is érték már támadások. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az LNG használatával minden ilyen biztonsági kockázat kikapcsolható. Erre szolgál például, hogy az LNG Aries tankerhajót is kalóztámadás érte Omán partjainak közelében még 2012-ben. Hasonlóképpen, rizikófaktorként azonosíthatjuk azt a tényt is, hogy miként a globális kőolaj kereskedelemnek, úgy a globális LNG kereskedelemnek is át kell haladnia a geopolitikai fojtópontokként azonosított tengerszorosokon. Ezen szorosok a tengeri kereskedelmi architektúra sarkalatos pontjai, amelyek lezárása vagy forgalmuk valamilyen jellegű korlátozása sajátos biztonsági, ellátásbiztonsági következményekkel járhat.

Kérdés tehát, hogy a továbbiakban miként alakulhat az LNG részaránya a török energiapiacon. Egyes elképzelések szerint növekedhet ennek a beszerzési formának a részaránya, és többek között Katar juthat nagyobb piacrészesedéshez Törökországban. Előbbi elképzelés különösen Erdoğan elnök 2015. decemberi dohai tárgyalásai után vált kiemelt kérdéssé. Ezek a tárgyalások többek között hosszútávú LNG adásvételi megállapodásokról szóltak, noha konkrét volumenek nem kerültek a nyilvánosság elé, és Katar 2015-ig csak kis mennyiségű cseppfolyósított gázt értékesített Törökország részére. Ugyanakkor látni kell, hogy Törökország ma nem rendelkezik kellő infrastrukturális kapacitással ahhoz, hogy az LNG részarányát érdemben növelni lehessen a török energiapiacon. Törökországban ma mindösszesen két újragázosító terminál található és szintén erősen limitált Törökország gáztároló kapacitása is. Ezeknek az infrastruktúráknak a fejlesztése rendkívül költséges, tehát felmerül az a kérdés, hogy hogy rentábilisak lehetnek-e Törökország számára ezek a fejlesztések. Hasonlóképpen, látni kell azt is, hogy Törökország kiemelt figyelmet fordít a vezetékes földgázprojektjeire és jelenleg a Transzanatóliai valamint a Török Áramlat vezetékprojektek képviselnek központi kérdést, melyek az elvárt hasznok és geopolitikai relevanciák értelmében minden bizonnyal prioritást élveznek az LNG fejlesztésekkel szemben.

A nyitókép forrása: Shutterstock