Fokváros lakói számára az újév a vízhasználat korlátozásával kezdődött, ami a város egyes részeiben a vízellátás teljes kimaradásaihoz vezetett. A lakosságnak 6-os szintű vízkorlátozással kellett szembenéznie, mely szerint a városi háztartásoknak 45%-kal kell csökkenteniük vízhasználatukat, a mezőgazdasági felhasználóknak pedig 60%-kal. A vízkorlátozásról szóló döntéseket azért hozták, hogy megakadályozzák Fokváros vízkészleteinek kimerülését. A városvezetés hangsúlyozza a vízvédelem és a fenntartható gyakorlatok betartásának fontosságát, hogy elkerüljék a „Nulladik Napot”, amikor a város vízcsapjait teljesen elzárják.
A „Nulladik Nap” akkor következik be, amikor a város vízellátását biztosító víztározók töltöttsége 13,5%-ra csökken, ami azt jelenti, hogy már nem képesek tovább fedezni a lakosság igényeit. 2018. január 5-én a víztározók szintje 30,1%-on áll, de az utolsó 10% nehezen hasznosítható, illetve a megnövekedett koncentrációjú szennyező anyagok jelenléte miatt emberi fogyasztásra alkalmatlan. A tudatos vízhasználat ösztönzése tehát különösen fontos, a vízfelhasználásra vonatkozó szabályok betartása a lakosságot és turistákat egyaránt érinti a jelenlegi forró és száraz nyári napokon.
A szárazság nem számít újkeletű jelenségnek a régióban, ez azonban nem jelenti azt, hogy az ott élők ne éreznék meg ennek negatív hatásait. Éppen ellenkezőleg, Afrika ezen részén a közelmúlt évtizedeiben az egyre nagyobb intenzitású és gyakoriságú aszályok súlyosan megrengették a társadalmat és gazdaságot egyaránt. A 2015-2016-os El Niño természeti jelenség Dél-Afrikában annyira lecsökkentette az esős évszakban megszokott csapadék mennyiségét, hogy az egy hosszantartó aszályba torkollott. Ez az esemény olyan mértékű szárazságot generált, melyet már 35 éve nem látott az ország – és a régió sem.
Az elhúzódó vízhiány következtében a lakosság kiszolgáltatottsága évről évre növekszik, és egyre kevesebb az esély arra, hogy visszatérhessen a megszokott kerékvágásba. Fontos megemlítenünk, hogy a globális klímaváltozás közrejátszik a helyzet súlyosbodásában, viszont nem közvetlen kiváltója a ciklikusan visszatérő El Niño jelenségnek. Az utóbbi években megfigyelhető tendencia is azt bizonyítja, hogy a vízhiányhoz kapcsolódó válságok egyre sűrűbben követik és fogják követni egymást a jövőben. Ez megnöveli a természeti katasztrófák kiszámíthatatlanságát, csökkenti a tervezhetőséget, és megnehezíti azt, hogy a régió felkészültebben nézzen szembe a kihívásokkal.
Abban az esetben, ha elérkezik a „Nulladik Nap”, akkor a lakosoknak a város 200 kijelölt vízgyűjtőpontján lesz lehetőségük magukhoz venni a számukra kiszabott napi 25 liter vizet. Ezt a tételt az Egészségügyi Világszervezet határozta meg és megegyezik azzal a minimális mennyiséggel, mely elegendő egy személy egészségének és higiéniájának megőrzéséhez. A kijelölt pontokon kézfertőtlenítő szereket is osztani fognak, a fertőzések elkerülése végett. Biztonsági okokból a helyzetet katonai és rendőrségi egységek felügyelik, hogy megakadályozzák a felmerülő konfliktusokat. A víz nem kerül elzárásra az informális településeken és a sűrűn lakott területeken a fertőzések és betegségek terjedésének korlátozása érdekében. A legpesszimistább forgatókönyv szerint a „Nulladik Nap” várhatóan 2018 áprilisában fog elérkezni.
A lakók és turisták víztakarékossági erőfeszítései kitolhatják ezt a tervezett napot. A Fokvárosban tartózkodókat a városvezetés arra kéri, hogy a zuhanyzásaikat két percre korlátozzák, a csapokat fogmosás közben zárják el, használjanak újrahasznosított vizet a mosdók öblítésére – vagy kevesebbszer öblítsék őket – és lehetőleg tartózkodjanak a kertek öntözésétől vagy az úszómedencék feltöltésétől, de a meleg nyári napokon az is segíthet, ha jég nélkül isszák italaikat. Javasolt a kézfertőtlenítők használata víz és szappan helyett. A turistákat érkezésük előtt ajánlatos tájékoztatni a komoly vízügyi válságról, hogy tudatában legyenek a korlátozásoknak és fel tudjanak rájuk készülni.
Lényeges azonban nyomatékosítani, hogy a helyzet súlyos, de nem kilátástalan, és még sok mindent meg lehet tenni annak érdekében, hogy a „Nulladik Nap” ne jöjjön el. A városiak azonban nem késlekedhetnek, ha nem akarják, hogy a vízfelhasználás korlátozása mindennapi életük részévé váljon. Fokváros példája azt mutatja, hogy a vízügyi válság a nagyvárosok számára is valósággá válhat. A vízhiány feszültségeket idéz elő és képes konfliktusokat is okozni, különösen akkor, ha az állam készletei a kritikus szint alá csökkennek, és a belső szükségletek kielégítése veszélybe kerül. A következő évtizedekben a világnak szembe kell néznie azzal, hogy a vízellátás biztosítása valószínűsíthetően komoly globális biztonsági kihívássá fogja kinőni magát.
Nyitókép forrás: Shutterstock