Exportképesség
Az elmúlt tíz évben Franciaország 70 TWh/év villamos energiát exportált, és az EdF úgy prognosztizálja, ez a szám a jövőben is évi 55-70 TWh között fog mozogni, a francia áramexport legfontosabb célországai közé pedig Olaszország, az Egyesült Királyság, Svájc, Belgium és Spanyolország fognak számítani.
Az exporthoz szükséges alacsony atomenergia-árat a Nemzeti Energiaszabályzó (CRE) határozza meg, majd az ár kialakítása után az EdF értékesítheti az elektromos áramot. 2014-ben ez az ár 42 €/MWh volt. Ekkor a CRE javasolta, hogy 2015-ben növeljék 44 €-ra, majd 2017-ig fokozatosan emeljék tovább 48 €-ra, ezzel teremtve elő a fedezetet az ötvennyolc erőmű fejlesztési költségeire. A fejlesztésekre a bekövetkező nemzetközi katasztrófák miatti szigorúbb szabályozások miatt lett szükség. (Itt érdemes megjegyezni, hogy nemzetközi színtéren – az indiai és kínai versenytársak mellett –, az egyre sűrűsödő balesetek vezettek a Westinghouse, a világ egykor legnagyobb atomerőmű építő cégének csődbe jutásához.) A javasolt árképzés helyett azonban 2015 közepén az áram árát 42 €-n befagyasztották, mert már akkor úgy becsülték, hogy a francia nagykereskedelmi ár nem lesz versenyképes a némettel. Ez a befagyasztott ár viszont mindössze az előállítás költségeinek fedezésére elegendő. A francia kiskereskedelmi árak tehát alacsonyak maradtak, anélkül, hogy a szél- és napenergia betáplálási tarifájára nagyobb hatást gyakoroltak volna. 2013-ban a közepes iparvállalatok számára nyújtott ár az EU–27 átlagának 90%-a körül mozogott, a közepes méretű háztartások számára nyújtott ár pedig az EU 8c/kWh-ás átlagának kevesebb mint fele volt.
A társadalom bevonása a zöld növekedésbe
1999-ben egy parlamenti vita eredményeképpen Franciaországban elfogadták, hogy az alaptermelésben a földgáz nem versenyképes a nukleáris energiával, ráadásul az ára is meglehetősen kiszámíthatatlanul változik. Döntöttek arról is, hogy a belátható jövőben a megújulók és az energiatakarékossági intézkedések váltsák ki a nukleáris energia szerepét.
2003 elején Franciaország „az állampolgárok igényére reagálva” energiaügyi nemzeti vita indítását jelentette be, ugyanis az előzetesen megkérdezettek 70%-a válaszolt úgy, hogy nem, vagy csak korlátozottan jut tájékoztatáshoz energiaügyi kérdéseket illetően. Egy felmérés szerint az emberek 67%-a úgy gondolta, hogy a környezetvédelem az egyetlen és legfontosabb energiapolitikai cél (bár az is igaz, hogy a válaszadók 58%-a vélte úgy, az atomenergia jelentősen hozzájárul az éghajlatváltozáshoz, miközben csak 46%-uk válaszolta, hogy ez a szén elégetésének következménye). Az első energiaügyi nemzeti vita elindításának célja tehát – a lakosság megfelelő informálása mellett – a következő harminc évet meghatározó, egy európai és globális szinten is fenntartható energiamix előkészítésének megalapozása volt.
A nukleáris energia ezt követően egy energiapolitikai és energiabiztonsági iránymutatásokat megfogalmazó 2005-ben elfogadott törvény központi elemeként jelent meg. Az ekkori tervek szerint az első nyomottvizes reaktor (EPR) prototípusának megépítése, illetve az első évek működtetési tapasztalatai 2015-re hozzá fogják segíteni a döntéshozókat annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy az ország építsen-e további negyven erőművet.
2012-ben, a választásokat követően az elnök csökkenteni kívánta a nukleáris energia energiamixben betöltött szerepét, és útjára indított egy nyolc hónapig tartó nemzeti vitát az energiaváltozásról. A Környezetvédelmi és Energiaügyi Minisztérium szerint – ahova a konzultációkat követően 1200 beadvány érkezett az interneten – 170 000 ember vett részt közel 1000 regionális vitában. Az OPECST, a parlament felső- és alsóházaiból érkező szenátorok és parlamenti képviselők tudományos bizottsága által 2013 szeptemberében közzétett jelentés szerint Franciaország jelentős kockázatnak teszi ki magát, ha a nukleáris energiatermelés gyors és jelentős csökkentésére törekszik, mivel a megújuló energiaforrások és energiahatékonysági intézkedések egyelőre nem képesek fedezni, illetve kellő mértékben csökkenteni a fennálló igényeket.
Egy évvel később, 2014 októberében a francia országgyűlés elfogadta és a szenátus felé továbbította a zöldenergiák terjedését elősegítő törvényjavaslatát, amelyben következő további célok kerültek megfogalmazásra:
- az üvegházhatású gázok kibocsátást az 1990-es szinthez képest 2030-ra 40%-kal, 2050-re pedig 75%-kal kell csökkenteni;
- a 2012-es szinthez képest 2050-re az energiafogyasztás a felére kell redukálni;
- a fosszilis energiahordozók fogyasztását a 2012-es szinthez képest 30%-kal kell mérsékelni;
- a végső energiafogyasztásban a megújulók részarányát 2030-ig 32%-kal szükséges növelni.
A végső, „Zöld Növekedés” elnevezésű törvény a francia szénadóra vonatkozóan is megfogalmazott néhány hosszútávú célt. Ennek köszönhetően 14,5 €-ról 2020-ra 56 €-ra kell növelni a CO2 tonnánkénti adóját, majd 2030-ig 100 €-ra. 2017-ben a környezet- és energiaügyi miniszter bejelentette, hogy 30 €/t CO2 adót kell fizetni a fosszilis energiahordozót használó energiatermelőknek.
A törvényt a francia szenátus 2015 elején módosította azzal a céllal, hogy a rögzített atomenergia-árnak véget tudjon vetni, ám a módosítást az alsóház nem fogadta el. Végül az év során a Nemzeti Tanács jóváhagyta a 970 módosítást tartalmazó törvényt, de úgy, hogy a nukleáris energiatermelési kapacitását 63,2 GWe-ban korlátozta, és 2025-re 50%-os atomenergia-ellátási célt határozott meg. Ez azt jelenti, hogy az öregebb atomreaktorokat bezárásával legalább 1,650 GW-nyi nukleáris kapacitást kell kivenni a mostani termelésből ahhoz, hogy a nyomottvizes technológiát használó és ezáltal biztonságosabb Flamanville 3 2017-ben működni kezdhessen. Ám az elmúlt időszakban bekövetkező számos baleset és incidens miatt korántsem valószínű, hogy a reaktor a közeljövőben meg tudná kezdeni a termelést. A döntést végül a kormány 2016 októberében a 2017-es elnöki és nemzeti tanácsi választások utánra halasztotta.
Mit hoz a jövő?
A cél, hogy Franciaország harmadával csökkentse a nukleáris energiaellátás részarányát, a zöld és a szocialista pártok 2012-es választások alatt született politikai egyezményéből származik, ugyanakkor ezzel kapcsolatban számos kérdés még tisztázásra vár.
Az első körben a szavazatok 23,8%-át bezsebelő Macron és riválisa, a 21,5%-ot szerző Le Pen meglehetősen eltérően közelíti meg a francia energiafordulat kérdését. Macron eddigi ígéretei szerint azt tervezi, hogy a Párizsi Egyezményt Franciaország nemzetközi tevékenységének prioritásai közé emeli, és hangsúlyozza, hogy miközben Franciaországnak tartania kell magát a megállapodáshoz, az annak nemzetközi betartatása feletti felügyeletet is el kell látnia. Macron eddigi kijelentései arra engednek következtetni, hogy megválasztása esetén támogatni fogja az ország nukleáris energiától való fokozatos eltávolodását: ígéretei között szerepel például a kiépített napenergia kapacitás 2022-ig való megduplázása. A 2015-ös energetikai tervezési keretrendszerben jóváhagyott, 2025-ig szóló tervek szerint az ország villamosenergia igényének 32%-át megújuló energiákból kell majd fedezni. Macron fosszilis energiák használatához való hozzáállása radikális: a szénerőműveket öt éven belül be akarja záratni, a palagáz kitermelését pedig be szeretné tiltani. Uniós szinten támogatná az európai egységes energiapiac létrehozását, és rögzített karbonadót vezetne be az európai országok számára.
Le Pen programjában nem sokat olvasni a Párizsi Egyezményről, azt azonban kijelentette, hogy a „Grand Carénage” (a nukleáris erőművek élettartamának meghosszabbítását is lehetővé tevő több milliárd eurós program) segítségével a francia nukleáris ipar fenntartására fog törekedni. Ez összefügg azzal a szándékával is, hogy az energiapiac liberalizációját célzó európai szabályozást feltartóztassa. Érdemes megjegyezni, hogy még az óvatos becslések szerint is egy-egy nukleáris reaktor fenntartási költsége 50 millió eurót emészt fel évente. 2016 végén egyébként a kormány működésbiztonsági aggályok miatt húsz reaktor működését is kénytelen volt felfüggeszteni. Az ASN (Autorité de Sûreté Nucléaire – Nukleáris Biztonsági Hatóság) szerint azonnali megelőző intézkedésekre volt szükség, ami komoly aggályokat vet fel az EdF nukleáris flottájának jövőjét illetően. Le Pen emellett azonnali moratóriumot rendelne el a szélenergiára; a napenergia, illetve a biomassza elterjedését viszont támogatná, köszönhetően az „intelligensen protekcionista” magán- és állami beruházásoknak, illetve az EdF megrendeléseinek. Hasonlóképp vélekedik a palagázról is: amíg az nem felel meg a környezetre, biztonságosságra és egészségre vonatkozó előírásoknak, tiltaná a használatát.
Az ágazat sürgető problémái ellenére az ország nukleáris kapacitásait érintő kérdések feszegetése kétség kívül kockázatos dolog a választási kampány időszakában. Mindenesetre bizonyos reaktorok bezárása, valamint a negyven év fölötti reaktorok működési idejének meghosszabbítása a közeljövőben elkerülhetetlennek tűnik. Az erőművek leszerelését alaposan meg kell tervezni és át kell gondolni – ebbe az EdF minden évben 4,2 milliárd eurót fektet bele a „Grand Carénage” keretében. A választás nyertese számára az egyik legnagyobb kihívás az lesz, hogy úgy határozza meg az ország hosszútávú energiapolitikáját, hogy az energiahatékonyságot, a megújuló energiaforrások nagymértékű kihasználását és az atomerőművek biztonságos használatát egyszerre szavatoló energiaváltást lehetővé tévő tőke áramoljon az országba. Szintén kihívást jelent annak az eszköznek, támogatási formának a megtalálása, amellyel az energiát termelő és exportáló vállalatok hatékonyan ösztönözhetőek a technológiai váltásra. Ráadásul ugyan az International Solar Alliance-t Indiával közösen elindító, az afrikai megújuló energiát alkalmazó kezdeményezéseket támogató Franciaország eddig is szilárdan kiállt a klímavédelem ügye mellett, ám most, hogy Donald Trump kihátrált a klímavédelem mögül, még az eddiginél is elszántabban kell a Párizsi Egyezmény megvalósulását támogatnia.
A nyitókép forrása: Huffintonpost
