Elhozza-e a Brexit Írország egyesülését?

2019. március 29-étől Nagy-Britannia nem lesz többé az Európai Unió tagja. Bár a dátum biztosra vehető, a brexithez vezető folyamat a vártnál bonyolultabbnak bizonyult, ráadásul a brit társadalomra és Nagy-Britannia tagországaira is megosztóan hat. Ennek legnyilvánvalóbb példája Észak-Írország esete: itt a kérdés a már eleve megosztott társadalom további polarizálódásához vezetett. Mivel elképzelhető, hogy Nagy-Britannia megegyezés nélkül fog távozni az Európai Unióból, a két Írországot pedig ismét fizikai határ választja majd el egymástól, az országban újra felparázslott az ír egyesítésről szóló, az utóbbi időben szunnyadó vita.

Ahogy az várható volt, Nagy-Britannia Európai Unióból való kiválásának folyamata újra reflektorfénybe helyezte az Észak-Írország és az Ír Köztársaság közötti kapcsolatok ügyét. Az sem elképzelhetetlen, hogy a kemény, illetve a megegyezés nélküli brexit az elmúlt évtizedek során Észak-Írországban elért eredményeket is veszélybe fogja sodorni, és ezáltal komoly fenyegetést jelent majd a térség stabilitására.

Az ír szigetek 1921 óta két különálló részből állnak. A déli, illetve nyugati területek alkotják az Ír Köztársaságot, az északi rész pedig, miután a nyolc ulsteri megyéből hatot – ahol a protestánsok voltak többségben – kihasítottak, Észak-Írország néven Nagy-Britannia részévé vált. A kettészakadástól kezdve a pártos erőszak az egész szigetet elborította, és a Nagy-Britanniával való egységre törekvő unionisták, illetőleg az elszakadáspárti nacionalisták közötti fegyveres összetűzések nyomán Észak-Írországban dicstelen polgárháború bontakozott ki.

A helyzet normalizálásának irányába az első jelentősebb lépést 1973-ban tették meg, amikor az Ír Köztársaság és Nagy-Britannia is csatlakozott az Európai Közösséghez. A közös piac a 499 kilométer hosszú határ két oldalán lakó írek számára lehetővé tette a szabad mozgást, ezáltal pedig feleslegessé váltak a katonai ellenőrzőpontok és őrtornyok. Ám az északír békefolyamatban jelentősebb előrelépés csak 1998-ban, a belfasti megállapodás (vagy más néven nagypénteki egyezmény) aláírása után történt. Ekkor ugyanis az ír és a brit kormány bábáskodásával és Washington közvetítése mellett az összes északír párt hozzájárult, hogy véget vet az erőszakos cselekedeteknek, és ezt követően „kizárólag demokratikus és békés eszközöket használ a különböző politikai kérdések megoldása érdekében” – ahogy az a britek és írek által 1998. április 10-én aláírt egyezmény szövegében is olvasható.

A fontos eredmények ellenére az északír szuverenitás kérdése továbbra is megoldatlan maradt – és az sem túl valószínű, hogy a brexit folyamata megoldást hoz majd ezzel kapcsolatban. Sőt, valójában a sorsdöntő 2016. június 23-iki dátumot követően Észak-Írországban a politikai vita a korábbi években megszokottnál sokkal intenzívebbé vált, és újra megelevenedett az igény arra, hogy Írországot egyesítsék. A nagypénteki egyezmény szerint a kérdéssel kapcsolatban mind az Ír Köztársaságban, mind Észak-Írországban népszavazást lehet tartani, és amennyiben a többség Írország egyesítése mellett dönt, a britek Észak-Írország felett gyakorolt fennhatóságának vége szakad.

Noha a brexit hívei előszeretettel hivatkoznak arra, hogy a brexitről szóló szavazást csakis országos szinten lehet értelmezni (így érvelésük szerint a népszavazáson a brexit Észak-Írországban is nyert, ugyanis az ország Nagy-Britannia részét képezi), mégis fontos rá felhívni a figyelmet: az országban a szavazók 55,8%-a az EU-ban való maradás mellett tette le a voksát. Az Európai Unió melletti támogatás tehát túlnyúlt az országot megosztó vallási választóvonalakon, mivel az északírek 45,1%-a vallja katolikusnak magát – hagyományosan pedig a katolikusok számítanak az európai integráció támogatóinak, miközben a protestánsok általában az országot 2007 óta irányító euroszkeptikus Demokratikus Unionista Pártot (Democratic Unionist Party, DUP) támogatják.

A 2017. március 2-án lezajlott északír nemzetgyűlési választásokat követően a helyzet még a korábbinál is bonyolultabbá vált. Ezen ugyanis – 1921 óta először – az unionista pártok nem kapták meg a nemzetgyűlési helyek többségét, a nacionalista Sinn Féin pedig – jelentősen faragva a fő riválisa és közte addig meglévő különbségből – 27 helyet szerzett, és így csupán egyetlen székkel maradt el a DUP-tól. Az eredmények patthelyzethez vezettek: mivel a Sinn Féin és a DUP nem tudnak egyességre jutni, Észak-Írországnak tizenhat hónapja nincs kormánya. A jelen körülmények között elképzelhető, hogy London vissza fogja állítani a közvetlen kormányzást az ország felett, jóllehet ez addig aligha fog megtörténni, amíg a brexit-tárgyalások során az ír határ kényes kérdésére nem találnak valamilyen megoldást.

Ugyan Westminster és Brüsszel ígéretet tett rá, mindent meg fog annak érdekében tenni, hogy az Ír-szigeten ne vezessék be újra a fizikai határokat, az még nem világos, ezt pontosan hogyan akarják elérni. A két oldal abban is egyetértett, hogy történjen óvintézkedés arra az esetre, ha semmiféle brexit-megállapodás nem jönne létre. Ennek révén Észak-Írország a vámunión és az egységes piacon belül maradna, s így ezen a rendkívül kényes határszakaszon nem lenne szükség a határellenőrzésre. Ám az északír unionisták azóta ezt a megoldást elfogadhatatlannak nyilvánították – érvelésük szerint ugyanis egy ilyen lépés az új határt az Ír-tengeren kijelölve valójában Nagy-Britannia szétszakadásához vezetne.

A May-kormány bizonytalan lépései eközben napról napra egyre növelik a fizikai határ visszaállításának lehetőségét. A lépések nyomán pedig Észak-Írország-szerte határozottabbá válik azoknak az álláspontja, akik azt szeretnék, ha az ország az EU része maradna. A belfasti Queen’s Egyetem tanulmánya szerint az EU-támogatók aránya mára már eléri a 69%-ot. A számok tükrében néhány politikai szereplő úgy véli, itt az ideje, hogy közvetlenül a polgárokat kérdezzék meg arról, kívánatos eshetőség-e számukra a sziget egyesítése. Eközben pedig Enda Kennynek, vagyis a Taoiseachnek is nevezett miniszterelnöknek Brüsszelben tett nyilatkozata azt is megmutatta, az Ír Köztársaság készen áll arra, hogy a kérdést megvitassa, illetve megfontolás tárgyává tegye, az északíreknek joguk van-e továbbra is az EU-hoz tartozni.

Bár az északírek több mint kétharmada továbbra is az EU-ban maradna, azonban ha a kérdést úgy vetik fel számukra, hogy egy határról szóló felmérés esetén támogatnák-e az Ír Köztársasággal való egyesülést, vagy inkább Nagy-Britannia részei szeretnének maradni, a helyzet már némileg más képet mutat. Az északírek preferenciáival kapcsolatban több felmérés is készült a 2016. júniusban lezajlott brexit-szavazást követően, ezek eredményei pedig változatos képet mutatnak. A North Ireland Life and Times Survey (NILT) által nemrég készített felmérés szerint az ír egység támogatottága csupán 25%-ra rúg, ez pedig nagyjából egybevág a Queen’s Egyetem felméréseinek 21%-os eredményeivel. Ettől eltérően viszont egy, a BBC megbízásából a YouGov által készített tanulmány szerint a hat kérdéses megyében az emberek több mint egynegyede mondja azt, hogy a brexit-szavazás óta meggondolta magát, és most már Írország egyesülését támogatja. A tanulmány szerint jelenleg tulajdonképpen az északírek 42%-a támogatná az ír egységet – ez pedig csupán 3%-kal marad el azoknak a számától, akik továbbra is úgy gondolják, országuk számára nincsen jobb alternatíva annál, ha Nagy-Britannia része marad. Két másik tanulmány ugyancsak hasonló következtetésekre jutott. A Lucid Talk 2017 decemberében készített felmérése szerint az egységet a megkérdezettek 48%-a támogatná, jóllehet azon feltétel mellett, hogy a kemény brexit valósul meg, és a két Írország között újra bevezetik a fizikai határt. A Lord Ashcroft közvéleménykutató felmérése viszont az ír egység híveinek arányát 44%-ra teszi. Jól látható, a fenti közvéleménykutatások két csoportja erős szórást mutat, és amennyiben a YouGov, a Lucid Talk, illetve a Lord Aschroft által készített felméréseket tekintjük valószerűbbnek, az ír egység a közeljövőben helyreállhat.

A három északír békefolyamatot monitorozó jelentés elkészítéséről ismert Paul Noran akadémikus és független kutató szerint ráadásul a protestánsok számát a katolikusok száma Észak-Írországban valószínűleg már 2021-ben meg fogja haladni. Míg a 2011-es népszámlálás eredményei szerint a protestánsok aránya 48%, a katolikusoké pedig 45% volt, a 2016-os frissebb eredmények szerint a dolgozó korú népesség 44%-a volt katolikus és csupán 40%-a protestáns. A tanuló korú népességben pedig a katolikusok aránya 51%-ot, míg a protestánsoké csupán 37%-ot tett ki. Ez az arány mindössze a hatvan év felettiek között fordult meg, ahol a protestánsok aránya 57% volt, szemben a katolikusok 35%-ával. Jóllehet ezen trendek nem bizonyítják egyértelműen, hogy a katolikus népesség számának emelkedésével együtt Írország egyesítésének a támogatottsága is nőni fog, azt azért a London és Brüsszel közötti tárgyalások közelmúltban lezajlott fejleményeit, valamint az északír gazdaságra nézve nem túl optimista brexit utáni jóslatokat elnézve nehéz lenne tagadni, hogy jelenleg a hat ulsteri megye Ír Köztársasághoz – és ezáltal az EU-hoz – történő visszacsatolása minden korábbinál valósabb lehetőségnek tűnhet.

Nyitókép forrása: Shutterstock