Palmürát, melyet az UNESCO 1980 óta tart nyilván világörökségi helyszínként, 2015 májusában foglalta el az ISIS. Nyár végére már több felbecsülhetetlen értékű műemléket megsemmisítettek, a város 81 éves főrégészét pedig kivégezték. Aszad kormányerőinek ugyan 2016 márciusában sikerült visszaszerezni a propagandaszempontból sem elhanyagolható jelentőségű várost, a közelmúltban az ISIS erői ismét visszaszerezték azt. Az UNESCO-nak természetesen nem tiszte a fegyveresek megállítása, ami a helyzet tulajdonképpeni megoldását jelentené. Saját, „puha” eszközeivel azonban képes lehet arra, hogy kivegye a részét egy-egy komplex helyzet részfeladatainak menedzseléséből. Ezek a „puha” mechanizmusok, bár általában kevésbé látványosak, mint a hatalomgyakorlás hagyományos megmutatkozásai, esetenként mégis a felszínre bukkannak, és nagyon is látványos következményekkel járnak, ahogy azt 2016 októberében az izraeli eset kapcsán is tapasztalhattuk.
Szíria esetében a természeti és kulturális örökség védelme önkéntes alapú nemzetközi kezdeményezésekre, egyeztetésre, és tájékoztatásra szorítkozik: Irina Bokova, a szervezet főigazgatója a kiállítás megnyitóján pedig mindössze a nemzetközi információáramlás megkönnyítésére, kapacitásépítésre és a programok anyagi feltételeinek biztosítására szólíthatott fel. A harcok által leginkább érintett Irakban és Szíriában jelenleg kilenc veszélyeztetett világörökségi helyszín található, ebből hat Szíriában. A nemzetközi figyelem 2016 végére nagyrészt Aleppóra irányult, aminek mára gyakorlatilag teljesen megsemmisült belvárosa szintén a világörökség részét képezte. A várost december közepén foglalták vissza Aszad csapatai, a polgárháború 2011 óta legjelentősebb kormánygyőzelmét aratva ezzel. Aleppó kapcsán 2016 őszétől kezdve az ENSZ BT-ben is fellángoltak a kedélyek. Ahogy arra a leköszönő főtitkár a testület december 13-i rendkívüli ülésén emlékeztetett: Szíria ügyében a BT csupán ősz óta háromszor volt képtelen döntést hozni, aláásva ezzel egy humanitárius célú fegyverszünet elrendelését, a civilek kimentésének elősegítését, és az életmentő segélyek Aleppóba juttatását támogató határozatok elfogadását. Aleppó visszafoglalását követően viszont ezek az erőfeszítések is új lendületet kaptak: a rendezési kísérletet azonban inkább Moszkva, Ankara, Teherán és Damaszkusz irányítják, mint az ENSZ szervei – és az Egyesült Államok is immár csak távolmaradásával tűnik fel.
