Dieu Et Mon Droit?

Ma, amikor, függően az adott ország történelmi hátterétől, monarchiák széles választéka létezik világszerte, újra és újra felmerül a kérdés: tényleg releváns államforma-e még a monarchia, vagy csupán egy, a középkorból itt maradt relikviáról van szó? A tény azonban, hogy a XXI. században – a „közemberek korában” – még mindig léteznek királyok és királynők, bizonyítja a több mint ezer éve fennálló monarchikus berendezkedés rugalmasságát.

Bár jelenleg tizenhárom monarchia van Európában, mégis, ha szóba kerül ez az államforma, mindenkinek azonnal Nagy-Britannia jut eszébe. A legutóbbi statisztikák szerint Őfelsége II. Erzsébet királynő és a monarchia intézményének népszerűsége nagyon is magas a brit társadalomban, és ez a népszerűség az utóbbi időben csak tovább nőtt. Úgy tűnik, hogy a királyi család még hosszú ideig fontos tényező lesz a brit mindennapokban. De minek köszönheti ezt a magas támogatottságot?

Az monarchikus államforma elnevezése a görög „monarkhia” szóból ered, amely egyetlen személy teljes szuverenitását jelentette. Ez az eredeti jelentés azonban ma már igencsak anakronisztikus egy olyan országban, ahol a parlamenti szuverenitás elve a meghatározó. Nagy-Britannia államformája ugyanis alkotmányos monarchia, amely azt jelenti, hogy az uralkodó szerepét az – ebben az esetben íratlan – alkotmány határozza meg. Bár a királynőnek van némi politikai hatalma, általánosságban elmondható, hogy uralkodik, de nem kormányoz. A választások után ő kéri fel a legtöbb mandátumot megszerzett politikai párt vezetőjét arra, hogy vállalja el a miniszterelnöki posztot és alakítson kormányt a nevében. Ő tájékoztatja a parlamentet a kormány terveiről, valamint az ő jóváhagyása szükséges a parlament által megszavazott törvényjavaslatokhoz, azaz megvétózhat bizonyos törvényeket.

Mindazonáltal az uralkodó valós politikai súlya kisebb, mint amilyennek ebből a felsorolásból tűnik. A királynő parlamenti beszédét a kormány írja meg, ő maga csupán felolvassa azt. Az is kérdéses továbbá, hogy milyen következményekkel járna, ha megvétózna egy törvényjavaslatot, erre ugyanis legutóbb 1707-ben került sor. Bár az uralkodó az ország államfője, a tényleges jogalkotási hatalom a demokratikusan választott parlament kezében van. Ez persze nem azt jelenti, hogy a koronának egyáltalán nincsen beleszólása a politikai életbe. Ő nevezi ki ugyanis az egyes köztisztviselők mellett többek között a kormány minisztereit, a Lordok Házának tagjait, illetve az anglikán egyház püspökeit és érsekeit is. 

A politikai befolyás hiánya bizonyos értelemben még előnyt is jelent számára. A királynő legjelentősebb címe a kevésbé formális „államfő” (Head of Nation). Az uralkodó olyan módon képes felülemelkedni a mindennapi politika világán, ahogy egy választott vezető sose tudna. A királynő az egész társadalmat képviseli, mindenkit, tekintet nélkül arra, hogy az illető kire szavazott. Ő áll a nemzeti identitás és büszkeség központjában, biztosítja a stabilitást és folytonosságot az ország életében, felhívja a figyelmet a különböző jótékonysági kezdeményezésekre, és elismeri az alattvalói által elért kiváló teljesítményeket. Ennek köszönhetően a mindennapi ember is olyan szoros kapcsolatot tud vele kialakítani (még ha egyoldalúan is), amilyet egy választott vezetővel nem lenne képes. És mivel az uralkodói cím öröklődő, az államfői pozícióra tulajdonképpen nincsen hatással se a pénz, se a média, se pedig a politikai pártok.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a monarchia intézményének létjogosultságát soha senki ne kérdőjelezte volna meg, vagy, hogy az uralkodóházat sohasem nem érték komoly kihívások. A 90-es évek óta egyre gyakoribb politikai és közéleti téma a monarchia modernizálása, különös tekintettel a vallási előírásokra és a fiúági örökösödésre, mivel ezek a szabályozások egyre messzebb kerülnek a közvélemény elvárásaitól. Szintén sokszor elhangzott már az az érv is, hogy a társadalmi hierarchia csúcsát elfoglaló királyok vagy királynők léte elavult, és ellentétes a ma emberének értékeivel. A viták ellenére azonban a monarchia intézménye iránti elköteleződés töretlen a szigetországban. 

A brit monarchiának ennek ellenére manapság egy újfajta kihívással is szembe kell néznie. Őfelsége nem olyan rég ünnepelte 90. születésnapját, és jelenleg ő a legrégebb óta trónon lévő uralkodó az Egyesült Királyságban: hála a modern orvostudománynak és a XXI. századi technológiának, a hosszú élet szinte garantált az uralkodók számára. Ennek nagy előnye, hogy tartós stabilitást hoz az ország életébe, hátránya viszont, hogy felkészületlenné teszi a társadalmat királya vagy királynője sajnálatosan elkerülhetetlen halálára. Egy-egy hosszan regnáló uralkodó halála így destabilizáló erővé válik az ország számára. Ez pedig jelenleg hatványozottan igaz, hiszen az elmúlt több mint hatvan év rengeteg változást hozott Nagy-Britannia életében, és jelenleg a királynő jelenti az utolsó kapcsot az ország korábbi Nagyságához, vagyis a második világháborúban győztes, egykor hatalmas kiterjedésű birodalomhoz. II. Erzsébet halála így rengeteg kihívást fog majd magával hozni: egyrészt egy olyan király trónra lépését, aki már maga is idős, ráadásul a társadalmi elfogadottsága sem túl magas, másrészt a közvélemény által kifejezetten elítélt Kamilla királyné trónra lépését, végül pedig – a királynő a „nemzetközösség feje” cím örökölhetetlensége miatt – a Nemzetközösség sorsának kérdését, hogy csak a legfontosabbakat említsük. 

Mindazonáltal II. Erzsébet királynő uralkodása azt is megmutatta, hogy a korona képes alkalmazkodni az új szituációkhoz, amennyiben az azt viselő fő erre energiát áldoz. Már csak az a kérdés, hogy Károly herceg ezen a téren követi-e majd édesanyja példáját.

A nyitókép forrása: DailyMail