Áttörés vagy megtörés?

A Kínai Népköztársaság (KNK) 1949-es megalakulását követően a Kínai Kommunista Párt (KKP) azonnal hozzálátott a vallási élet feletti kontroll megszervezéséhez az országban. Az apparátus fő szerve az 1950-ben létrehozott Vallásügyi Szervezet lett, amely alá a következő években ún. hazafias vallási szervezeteket rendeltek. Az állam összesen öt vallást ismer el hivatalosan (buddhista, taoista, muszlim, katolikus és protestáns), melyek mindegyikének működését egy-egy ilyen önálló hazafias szervezet körébe vonták. Ezen vallási szervezetek vezetői lojálisak a KKP-hoz; külföldi szervezetekkel, hatalmakkal nem tarthatnak kapcsolatot.

Ez utóbbi kitétel a legsúlyosabban a katolicizmust érintette, amelynek egyik központi eleme az egyetemes egyházhoz való tartozás, a pápa főségének elismerése által. Az 1957-ben létrehozott Kínai Katolikus Hazafias Szövetség a Vatikántól független szervezet, a hivatalos retorika szerint annak érdekében, hogy elejét vegyék bármiféle külföldi, „imperialista” hatalmi ténykedésnek az országban. A külföldi szerzeteseknek, papoknak el kellett hagyniuk az országot, és a Szentszék, valamint a kínai katolikusok kapcsolata csupán minimális szinten, illegális csatornákon keresztül maradt fenn. A Hazafias Szövetség létrehozásával Kínában a katolicizmus kettévált: azok, akik a Szövetség keretében gyakorolták vallásukat, – legalábbis hivatalosan – nem ismerték el a pápai főséget. Ők többé-kevésbé nyíltan követhették vallásukat. (Bár a kulturális forradalom évtizede alatt nekik is súlyos üldöztetésben volt részük). Akik azonban kitartottak a Rómához való hűség mellett, a kezdetektől fogva rejtett, földalatti tevékenységbe kényszerültek. Mindkét szervezet katolikusai kiépítették saját egyházi szervezetüket. Az előbbi püspökeinek kiválasztásában a Szentszék máig nem vehet részt, a kinevezéseket helyette a Hazafias Szövetségen keresztül a KKP kontrollálja. A „földalatti” egyházzal a Szentszék Tajvanon és Hongkongon keresztül, titkos csatornákon tartja a kapcsolatot.

Bár a kapcsolatokban hivatalosan máig nincs változás, napjainkra a két egyház és a Szentszék viszonya rendkívül összetetté vált. Egyrészt továbbra is vannak olyanok a „földalatti” és a „hivatalos” egyház tagjai között, akik kölcsönösen elhatárolódnak egymástól. Ugyanakkor mind a püspök kinevezések, mind a két egyház működése terén sok átfedés is kialakult. Az elmúlt két évtizedben számos alkalommal megtörtént, hogy egy, a Hazafias Szövetség által kinevezett püspök utólagosan kérvényezte, és meg is kapta a Szentszék jóváhagyását, hogy communióra lépjen a pápával. Ugyanakkor arra is volt példa, hogy a „földalatti” egyház az így utólagosan jóváhagyott püspököt továbbra sem ismerte el, így az adott egyházmegyében két püspök is szolgált. (Érdemes megemlíteni, hogy bár a Hazafias Szövetség a működési szabályzata értelmében nem ismer el semmilyen külső fennhatóságot, így a Vatikánét sem, ugyanakkor tagjainak személy szerint nem kell a pápát megtagadniuk, illetve a misén a Szentatyáért mondott ima is megengedett). A két egyház klérusa és hívei egyes helyeken szorosan együttműködnek és segítik egymást (pl.: papok vagy helyszín biztosításával). Mindez azonban nagyban függ az adott tartomány politikai és vallási elöljáróinak a hozzáállásától.

Kínában jelenleg összesen körülbelül 12-15 millió fő katolikus él, és a Vatikán és a KNK kapcsolatának hosszú évtizedek óta húzódó rendezetlensége, az állandó bizonytalanság súlyosan negatív hatással van a kínai katolikusok egységére, lelki (és nem ritkán testi) épségére. Ennek a Szentszék is tudatában van, éppen ezért – titokban – évekkel ezelőtt megindult a nagyon óvatos, lassú tapogatózás a Vatikán és a KKP között. Ennek egyik jele volt XVI. Benedek pápa 2007 nyarán írt hosszú levele, melyet a kínai katolikusoknak címzett. A levél célja egyrészt a kínai katolikusok lelki támogatása volt, másrészt gyakorlati útmutatóként is igyekezett szolgálni a legális és a „földalatti” egyház hívei és pásztorai számára a mindennapi működéshez. A pápa a megosztott helyzetben mindkét fél híveit – a körülményekhez mérten – az együttműködési pontok megtalálására ösztönözte. A levél a KKP számára is fontos üzenetet hordozott, a pápa ugyanis Jézusnak a dénárról szóló példabeszédét idézve hangsúlyozta a hívek fennálló társadalmi renddel való együttműködésének fontosságát. A következő években további lépések történtek: 2008-ban a Kínai Filharmonikus Zenekar adott koncertet a Vatikánban. 2014-ben Ferenc pápa dél-koreai látogatása során a pápai repülőgép számára megnyitották a kínai légteret, és a Szentatya rádióüzenetben áldást is küldött a kínaiaknak.

2016-ban a kínaiak ajándékot juttattak el Ferenc pápa számára, egy sztélé selyemlenyomatát. A sztélé egy 8. századi nesztoriánus keresztény szöveget őriz, ami a legkorábbi ismert keresztény emlékanyag Kínában. Bár a nesztorianizmus eretneknek tekintett keresztény irányzat, a gesztust érdemes abból a szempontból értelmezni, hogy Kínában a keresztény missziós tevékenység – főként a 19. század tapasztalatai nyomán – hosszú időn keresztül az erőszakos külföldi behatolás képével kapcsolódott össze. Ezzel szemben a nesztoriánus sztélé egy, Kínában már a korai időkben megjelenő, a mai kínai kultúrától így nem teljesen idegen, és ami még fontosabb, nem erőszakkal hódító kereszténység emlékét őrzi. A selyemlenyomatot hivatalosan nem a kínai elnök küldte, ám az ajándékot átadó delegáció vezetője a Hszi Csin-ping elnökkel közeli kapcsolatban álló Hu Tö-ping volt. (Hu a China Biodiversity Conservation and Green Development Foundation elnevezésű NGO vezetője. Édesapja, Hu Jao-pang egykori pártfőtitkár, Hszi elnök apjának jó barátja volt.) Ezek a gesztusok visszafogott jelzései annak, hogy a háttérben már egy évtizede aktív dialógus folyik a két fél között.

Ez év januárjában kiszivárgott hírek szerint a két fél minden eddiginél közelebb került egy olyan megállapodáshoz, amely – bár csak korlátozott formában – bevonná a Szentszéket a püspökök kinevezésének folyamatába. A nyugati sajtó megosztottan reagált a hírre. A pozitív, bizakodó hangok mellett nem kevés aggódó és kritikus vélemény is megjelent, egyesek naivitással, illetve a helyi körülmények nem megfelelő ismeretével vádolták a vatikáni diplomáciát. Mások szerint a kínai vezetés az orránál fogva vezeti a Vatikánt, és felhasználja nemzetközi politikai játszmáihoz. Ezt a véleményt látszólag erősítették a Pápai Társadalomtudományi Akadémia kancellárja, Marcelo Sanchez Sorondo püspök Kínát és a kínai kormányt méltató szavai.

A kétségeknek az is táptalajt adott, hogy a források szerint a megállapodás részeként a Vatikán két, a „földalatti” egyházhoz tartozó püspököt lemondásra szólított fel, hogy helyüket a Hazafias Szövetség püspökei (egyikük az egyház által kiközösített is) vehessék át. Hongkong korábbi püspöke, Joseph Zen bíboros élesen kritizálta a vatikáni diplomáciát, azzal vádolva, hogy kiárusítja az egyházat. Az emeritus püspök, aki rendszeresen nyíltan kiáll a hongkongi demokratikus politikai jogok KKP-val szembeni védelme mellett, több alkalommal már korábban is hangot adott szkepticizmusának a KKP szavahihetőségét illetően. A püspökválasztásra vonatkozóan a legnagyobb aggálya, hogy a jelenlegi tervezet szerint a Szentszék végső jóváhagyása elé bocsátott püspökök elsődleges kiválasztása továbbra is a Vatikán által illegitimnek tartott Kínai Püspöki Konferencia hatáskörébe tartozna, a Szentatyának csupán vétójoga lenne.

Zen bíboros aggodalma nem megalapozatlan, hiszen a tervezett megállapodás valóban kis lépést jelentene csupán, és nincs arra garancia, hogy a KKP valóban tiszteletben tartaná a Vatikánnak adott vétójogot. Ugyanakkor látni kell, hogy a tárgyaló felek alkupozíciója távolról sem kiegyenlített, és a Vatikán mozgástere rendkívül szűk. Kínában a közeli és távoli jövőben nem várható döntő változás a politikai vezetés terén. Az egyre fejlettebb kibertechnológia pedig újabb és újabb eszközöket ad a kínai kormány kezébe, hogy kontrollt gyakoroljon a „földalatti” egyház tevékenysége felett. A Vatikán jelenleg nagyrészt a hongkongi püspökségen keresztül tart fenn titkos kapcsolatot a szárazföldi egyházzal, amely püspökség közvetlenül a Szentszék alá van rendelve. Ezt az állapotot Hongkong 1997-es átadáskor rögzített, 50 évig tartó különleges státuszának köszönheti – kérdéses azonban, mi lesz 30 év múlva, amikor a státusz lejár. 

A fentieket összegezve, a Vatikán és a KNK viszonyának alakulásáról elmondható, hogy rendkívül törékeny és soktényezős folyamatról van szó, amelyben a felmerülő kérdésekre nincs tisztán fekete vagy fehér válasz. A diplomáciai kapcsolatok teljes helyreállítása a közeljövőben nem várható, mivel ennek feltétele a Szentszék kontrollja a püspökök előzetes kiválasztása felett is, aminek elfogadására a KKP jelenleg nem mutat hajlandóságot. Továbbá Kína részéről feltétel lenne, hogy a Vatikán az „egy Kína” politika értelmében szakítsa meg a diplomáciai kapcsolatait Tajvannal. Bár ez politikailag csekély engedményt jelentene a Vatikán részéről, a hívek jogos ellenérzését nem hagyhatnák figyelmen kívül. Az biztos, hogy a spirituális nagyhatalom Vatikán és a gazdasági nagyhatalom Kína között zajló tárgyalások csak úgy lehetnek sikeresek, ha mindkét félnek sikerül bizonyos szintű bizalmat kialakítani a másikban.

Nyitókép forrása: Shutterstock