A múlt fogságában

Az elmúlt hónapok során feszültté váltak a korábban kimondottan jónak számító lengyel-ukrán kapcsolatok. A Kijev és Varsó közötti kiélezett diplomáciai viszony és verbális csörték középpontjában a közös történelmi múlt, különösképpen pedig az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA – Ukrajinszka Povsztanszka Armija) múltbéli szerepének a radikálisan eltérő megítélése áll. 

Lengyelország mind a 2004-es narancsos forradalom, mind pedig a 2013-2014-es Majdan téri tüntetések során határozottan támogatta az európai és euro-atlanti integrációs folyamat mellett síkra szálló ukrajnai politikai erőket. Egyúttal a Krím-félsziget orosz megszállása, valamint a Kelet-Ukrajnában ezzel egyidőben kirobbanó, és a mai napig változó intenzitással zajló harcok kezdetétől fogva folyamatosan kiállt az ukrán állam integritása mellett. Tavaly nyártól azonban újult erővel lángolt fel a két ország között a már korábban is feszültségekhez vezető, történelmi múltról szóló vita. E vita elmérgesedése a legrosszabb esetben akár a Kijev és Varsó közötti stratégiai együttműködés lendületének a megtöréséhez is vezethet.

A vita kiváltképp a Sztepan Bandera nevével fémjelzett Ukrán Felkelő Hadsereg második világháború alatti szerepéről és tevékenységéről szól. A Nyugat-Ukrajnában különösen népszerű UPA sokak szemében az ukrán nemzetállam megteremtéséért harcoló hazafias szervezet volt, amelynek tagjai hősies harcot folytattak a háborút megelőzően (még más szervezetek részeként) a lengyel, majd azt követően a szovjet elnyomás ellen. Ezzel szemben Lengyelországban az UPA egyet jelent a volhíniai lengyel polgári lakosság ellen – német jóváhagyással, 1943 és 1945 között – elkövetett brutális tömegmészárlással.

2016 július 22-én a lengyel Szejm határozatban emlékezett meg a volhíniai mészárlás áldozatairól, egyúttal az UPA és más ukrán nacionalista szervezetek által meggyilkolt lengyel áldozatok Nemzeti Gyásznapjává nyilvánítva július 11-ét. A döntés hatalmas felháborodást váltott ki Kijevben, számos vezető politikus, köztük Petro Porosenko államelnök is a döntéssel kapcsolatos értetlenségének és szomorúságának adott hangot. Egyes ukrán politikusok egyenesen az ukrán nemzet hátba döféséhez hasonlították a határozat elfogadását. A lengyel döntésre adott heves ukrán reakciót értetlenkedéssel fogadták Varsóban, a múlttal való szembenézés elmulasztásával vádolva meg az ukrán politikai vezetést. A vita fellobbanása óta pedig sajnos mindkét országban megszaporodtak a másik nemzet tagjai és emlékhelyei ellen irányuló erőszakos cselekmények és vandál támadások.

A vita hevességének okai a történelmi események alapvetően eltérő módon való megítélése mellett a jelenlegi lengyel és ukrán belpolitikai helyzetben keresendőek. A 2014 óta folyamatosan válsághelyzetben lévő Ukrajnát irányító új politikai elit már korábban is tudatosan épített Bandera és az UPA nyugat-ukrajnai kultuszára, szembeállítva azt a Kelet-Ukrajnában erős posztszovjet szentimentalizmussal. Jól példázták ezt a folyamatot az UPA vezetőinek Nyugat-Ukrajna szerte felállított szobrai, a tevékenységüket egyoldalúan bemutató 2015-ös parlamenti döntés, de szintén szimbolikus lépés volt a közelmúltban a Kijev egyik fő útvonalának számító Moszkva sugárút Bandera sugárútra való átkeresztelése is.

Az elmúlt években Varsó többször is felemelte szavát az UPA állami szinten való elismerése és népszerűsítése ellen. A 2007 és 2015 között a Polgári Platform (PO) vezette lengyel kormány ugyanakkor tartózkodott egy, a volhíniai tömeggyilkosságokat elítélő parlamenti határozat elfogadásától, attól tartva, hogy az negatívan hatna a kétoldalú kapcsolatokra. Azonban a 2015. őszi választásokat követően a kérdéssel kapcsolatban már korábban is keményebb fellépést sürgető Jog és Igazságosság (PiS) párt került hatalomra Lengyelországban, amely korábbi ígéretének megfelelően elérte az UPA-t elítélő és a lengyel áldozatoknak emléket állító határozat elfogadását a lengyel parlament alsó és felső házában.  

A lengyel-ukrán kapcsolatok elmérgesedése alapvetően nem áll egyik oldal érdekében sem. Lengyelországban több százezer ukrán talált új munkalehetőséget és megélhetést, emellett Varsó határozottan kiáll az Oroszországgal szembeni szankciók fenntartása és a NATO keleti szárnyának megerősítése mellett – mindemellett Lengyelország gazdasági és katonai téren is számos formában támogatja Kijevet. Lengyelországnak ugyanakkor stratégiai érdeke egy nyugat-barát és az európai integráció felé elkötelezett Ukrajna létezése.

Petro Porosenko ukrán és Andrzej Duda lengyel elnökök 2016. december eleji varsói találkozója során mindkét fél hangot adott azon meggyőződésének, amely szerint a vitás történelmi kérdések nem befolyásolhatják a lengyel-ukrán stratégiai együttműködés megőrzését és fejlesztését. Hasonló gondolatokat fogalmazott meg a 2017-es év külpolitikai prioritásait felvázoló beszédében Witold Waszczykowski külügyminiszter 2017. február 9-én a Szejmben, kiemelve, hogy „(...) Lengyelország folytatja Ukrajna pro-európai aspirációinak a támogatását. Véleményünk szerint a minszki megállapodás teljes implementálása kulcsfontosságú a konfliktus békés megoldásához. (...) Támogatjuk az ukrán hatóságoknak a decentralizáció és az önkormányzati reformok, valamint a korrupció leküzdése érdekében tett lépéseit. A 2016-os év számos sikert hozott a kölcsönösen gyümölcsöző lengyel-ukrán védelmi együttműködés terén is. (...) Mindez bizonyítja, hogy a lengyel-ukrán stratégiai együttműködés egyre inkább tartalommal töltődik fel, és elő fogja segíteni szomszédunk destabilizációval szembeni ellenállását. Egy egyértelmű jelzést küldünk Ukrajna számára, jelezve, hogy az országukkal jelenleg is történő események nem csak aggodalommal töltenek el minket, de egyben konkrét válaszunkat is kiváltják.”

Mindazonáltal a lengyel külügyminiszter szavaiból is kitűnik, hogy a jelenlegi lengyel kormány az együttműködés töretlen folytatásához elengedhetetlennek tartja az ukrán álláspont felülvizsgálatát: „Támogatjuk Ukrajna reformkezdeményezéseit és pro-európai politikáját, ugyanakkor nem veszítjük szem elől a történelmi kérdéseket sem. Úgy véljük, hogy igazságnak kell öveznie egy valódi stratégiai partnerséget. Mindazonáltal nem szeretnénk, hogy a múlt túszul ejtse kétoldalú kapcsolatainkat.” Andrzej Duda államfő pedig még egyértelműbbé tette, hogy Lengyelország mit vár el ukrán partnereitől, amikor a Lengyel Állami Tévének adott interjújában kijelentette, hogy „Lengyelország határozottan kiáll a történelmi igazság mellett” egyúttal arra kérve az ukrán vezetést, hogy „hagyjanak fel gyilkosok dicsőítésével”, hiszen „e lépések komoly hatást gyakorolhatnak a lengyel-ukrán kapcsolatokra”.

A Lengyelország és Ukrajna közötti nézeteltérés mindenekelőtt Oroszország helyzetét erősíti a régióban, éppen ezért előreláthatólag mindkét állam törekedni fog a viszály rendezésére. Ugyanakkor kérdéses, hogy a jelenlegi varsói és kijevi kormányhoz egyaránt közel álló nacionalista csoportok ellenkezése mellett lesz-e lehetőség egy megfelelő kompromisszum kialakítására.