Az eltelt huszonöt évben sok kezdeményezést, projektet azonosíthatunk a BSEC országai között, amelyek közül az energiaügyek területét emelhetjük ki leginkább, de emellett a közlekedési projektek is fontosak. A Fekete-tengeri régió stratégiai elhelyezkedése számos tényezőn nyugszik: egyszerre biztosít meleg tengeri kikötőket, kijutási lehetőséget a Földközi-tengerre, energiaexport útvonalat, emellett pedig egyfajta találkozópontot, hídrégiót képez Ázsia és Európa között.
A kétezres évek vezetéképítési hullámai – Kék Áramlat gázvezeték, Baku-Tbiliszi-Ceyhan kőolajvezeték, Baku-Tbiliszi-Erzurum gázvezeték – mellett az energia-infrastruktúrák fejlesztése ma is a prioritások között szerepel. A kaszpi-tengeri eredetű földgáz Görögországig, majd onnan tovább Albánián át Olaszországig juttatását a tervezett és építés alatt álló TANAP és TAP vezetékek szolgálják majd. Ezzel párhuzamosan az orosz-török viszonylatban épülő Török Áramlat vezeték kérdésében való előrehaladás is azt bizonyítja, hogy a fekete-tengeri térség relevanciája egyre növekszik a regionális energiabiztonsági és energiaszállítási dinamikákban.
A konnektivitás, közlekedés terén hasonló jelentőséggel bír a régió. A BSEC-régió fontos projektjének tekinthetjük a fekete-tengeri körgyűrű kiépítését, mely ugyan eltérő dinamikával halad az egyes tagállamokban, de mégis kulcsfontosságú regionális projekt, ahogyan a Baku-Tbiliszi-Kars vasútvonal is, amelynek átadása a közeljövőben várható. Mivel tágabb értelemben Ázsia és Európa közötti hídrégióról beszélünk, az is fontos kérdés, hogy a közlekedési és az ehhez kapcsolódó kereskedelmi területen mennyire tud majd a régió előnyöket kovácsolni a Kína által szorgalmazott „Egy övezet, egy út” stratégiából, amely a tervek szerint több BSEC-tagállamot is érinteni fog.
Fontos látni azonban, hogy a BSEC sok kritikát is kapott. Egyes szerzők relatíve bukott szervezetként azonosítják, amely nem volt képes elérni céljait, különösen a stabilitás megteremtése szempontjából. Rosecrance után feltételezhetjük, hogy a kereskedő államok nem háborúznak, tehát a gazdasági-kereskedelmi területen való együttműködés elősegíti a béke és a gazdasági jólét fejlődését a régióban. Ez azonban nem egészen alakulhatott így a tagállamok között. Tény ugyanis, hogy a megalapítást követő időszakban sem sikerült a fegyveres konfliktusoktól mentessé tenni a régiót, erre példaként szolgál a 2008-as orosz-grúz háború, vagy éppen a kelet-ukrajnai események, de hasonlóképpen említhetjük a tavalyi év tavaszán újból fellángoló karabahi háborút is.
A szervezet tagállamainak megosztottságára példa lehet az a versengés is, amely a fekete-tengeri térségben megszerzendő energia-geopolitikai előnyökről szólt. Ennek jegyében elmondható, hogy a különböző versengő gázvezeték-projektek fragmentálták a tagállamok érdekeit, megnehezítve azok következetes képviseletét, például a Nabucco-Déli Áramlat vezetékek esetében. A konfliktusok és érdekütközések kezelésére való képtelenségen túlmenően a BSEC-tagállamok együttműködését a közöttük fennálló erőviszonybeli aszimmetriák is hátráltathatják, amely azon alapul, hogy a tagállamok méretükben, erőforrásaikban jelentősen eltérnek, és ez meghatározza érdekérvényesítő képességüket is.
