Kategória: Kutatói Blog
Forrás: https://digitalistudastar.ajtk.hu/hu/kutatoi-blog/a-balkan-elso-unios-elnoksege

A balkán első uniós elnöksége

A bolgár EU-elnökség prioritásai a Nyugat-Balkán uniós perspektívájának tekintetében


Szerző: Braun András,
Megjelenés: 2018.02
 Olvasási idő: 12 perc

A bolgár EU-elnökég egyik legfontosabb prioritása az Unió bővítéspolitikájának támogatása. Ahogy Szófiában mondják, a cél az, hogy a bolgár elnökség balkáni elnökség legyen. Az ország számára ezért is jelent kulcskérdést a vele szomszédságban lévő nyugat-balkáni térség integrációs folyamatának segítése. Az elmúlt időszakban ráadásul az uniós intézményekben is napirendre került a csatlakozás felgyorsítása. De mit tehet valójában Szófia a Balkánért, és milyen sikereket várhatunk az elnökségtől?

Az Európai Unió bővítése Délkelet-Európában

A délkelet-európai bővítés kérdésének áttekintésekor egészen az 1980-as évekig kell visszanyúlnunk; ekkor csatlakozott ugyanis Görögország az európai integrációhoz, vagyis akkori nevén az EGK-hoz. Ezt követően, 2004-ben Szlovénia, 2007-ben Bulgária és Románia, majd 2013-ban Horvátország is európai uniós tagállam lett. A maradék hat ország (Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Montenegró, Szerbia, Koszovó és Albánia) számára 2003-ban nyílt meg a tagállami perspektíva, miután az Európai Tanács elfogadta a szaloniki cselekvési programot. A fenti előzmények ellenére az említett országok integrációs folyamata a vártnál is jóval lassabban halad. Mivel az egyes államoknak nyilvánvalóan komoly kihívást jelent a csatlakozási kritériumok teljesítése, a kérdéssel kapcsolatban az Európai Unió részéről is nagyobb szerepvállalásra lenne szükség. Brüsszelre mindezek mellett egyre nagyobb nyomás nehezedik, hiszen a térségben egyre erősebben jelentkeznek a kínaiorosztörök és egyéb külső hatalmak érdekei is.

A hosszú tetszhalott állapotot követően a közelmúlt geopolitikai változásai azonban végre megkavarták az állóvizet az Unióban. Még Jean-Claude Juncker bizottsági elnök – aki 2014-ben kijelentette, biztos nem lesz balkáni csatlakozás 2019-ig – is azt mondta, hogy az Európai Bizottságnak ki kell dolgoznia egy hiteles bővítési stratégiát Szerbia és Montenegró számára, mivel ez a két ország jár leginkább elől az integrációs folyamatban. A Bizottság elnöke úgy vélekedett, hogy „amennyiben az Európai Unió nagyobb stabilitást szeretne a szomszédságában, akkor fenn kell tartania a hiteles bővítési perspektívát a Nyugat-Balkán számára.”

Mindezek mellett a Tanács által elfogadott Leader’s Agenda (vezetők napirendje) előrevetíti a szófiai találkozót (Sofia Summit), ahol az uniós és a nyugat-balkáni vezetők találkoznak majd egymással. A szófiai csúccsal kapcsolatban az az elvárás, hogy az Unió állítson fel hathatós ütemtervet a Balkán számára. Ugyan a Strasbourgban bemutatott bővítési stratégia nem tartalmaz túl sok konkrétumot, érdemes felhívni rá a figyelmet, hogy a dokumentum kifejezetten optimista hangvételű. Erre az optimizmusa pedig az integrációs folyamat éterében hosszú ideje keringő balkáni országoknak nagy szüksége van. A csatlakozáshoz azonban szükséges, hogy a tagjelölt államok teljesítsék a tagállamisághoz kötött feltételeket, valamint az is, hogy az Európai Unió készen álljon új tagok felvételére.

A Balkán első uniós elnöksége

Bulgária történelmileg, kulturálisan és számos egyéb módon is szorosan kötődik a Nyugat-Balkán országaihoz. Ezt az elnökség térség jövőjével kapcsolatos ambiciózus terve is bizonyítja. Mivel Bulgária az Unió keleti határán helyezkedik el, természetesen kiemelt érdeke a balkáni stabilitás, valamint az, hogy a térséget érintő esetleges kihívásokra megfelelően tudjon reagálni. Ezért a bolgár kormány célja az integráció mélyebb dimenzióihoz, tehát a schengeni rendszerhez és az euróövezethez való csatlakozás. Továbbá, a külső stabilitás érdekében, nagy hangsúlyt fektet az Unióval szomszédos régiókra is, így aktívan támogatja a Nyugat-Balkán európai uniós csatlakozását.

Az Európai Unió és a Nyugat-Balkán közötti jobb összeköttetés nemcsak a két fél közti kapcsolatok fejlődését tenné lehetővé, hanem egyúttal kedvezően hatna a regionális együttműködésre, valamint a szomszédi kapcsolatokra is. Az olyan területek, mint a közlekedés, a kommunikáció, az infrastruktúra, az energia, a mobilitás és a foglalkoztatás azonnali lépéseket követelnek a Balkánon. Az uniós elnökség idején Szófia minden bizonnyal mindent megtesz majd azért, hogy a konnektivitás kérdésére felhívja a figyelmet. Annál is inkább, mivel finoman szólva is igencsak korlátozottak Bulgária valós lehetőségei arra, hogy a csatlakozási folyamatot ténylegesen felgyorsítsa. Éppen ezért a digitális konnektivitás előtérbe helyezése reális és megvalósítható programnak tűnik. Ráadásul ezt az ötletet az Európai Bizottság is támogatja, amint az a bővítési stratégiából is kiderül. A Bizottság a közeljövőben szeretné elindítani a Nyugat-Balkán számára azt a digitális cselekvési tervet, amely nemcsak a roamingdíjak csökkentését foglalná magába, hanem a digitális társadalom fejlődése szempontjából is kedvező hatással járna. A Bizottság ezeket a javaslatokat fogja egyesíteni, majd ezt a csomagot a kezdeményezés zászlóshajójává kívánja tenni. A bolgár elnökség mint balkáni elnökség során Szófia válhat a térség egyik legerősebb lobbistájává. Ebben a tekintetben az is pozitívan hathat, hogy Bulgáriának nincsenek lezáratlan vitái a szomszédos balkáni államokkal, ráadásul az Unió soros elnökeként jelenleg a régió egyfajta informális vezetőjévé lépett előre – noha ezzel az állítással a többi balkáni ország valószínűleg sosem értene egyet.

A legfontosabb: az optimizmus

Hogy pontosan mit várhatunk a bolgár uniós elnökségtől, az meglehetősen nehéz kérdés. Néhányan ugyanis úgy vélik, az elnökség által meghatározott prioritások túlságosan is vakmerőek, és a valóságban csak szerény eredményeket fog elérni az ország. Való igaz, hogy Bulgária csatlakozása a schengeni zónához egyelőre kevéssé tűnik valószínűnek, már csak amiatt is, mert több tagállam ellenzi ezt a lépést – és valljuk meg őszintén, szkepticizmusuk nagyrészt érthető, jóllehet az sem vitatható el, hogy a határvédelem kérdésében Bulgária fontos szerepet játszott.

A Nyugat-Balkánra rátérve elmondhatjuk, a megbékélés, a jó szomszédság és a regionális együttműködés mind olyan területek, amelyekben a térség országainak uniós csatlakozásuk érdekében előre kell lépniük. Ahogyan az már többször is elhangzott, az Unió által megkövetelt reformfolyamatban leginkább a politikai konszenzus hiánya miatt nincs előrelépés. Ebből a szempontból viszont Bulgária régiós tapasztalatai fontosak lehetnek.

Donald Tusk, Bojko Boriszov és Jean-Claude Juncker az Európai Unió Tanácsának bolgár elnökségét megnyitó ünnepélyen
Forrás: Flickr

Az is jól látszik azonban, hogy jelen állás szerint az Európai Unió sincs felkészülve arra, hogy új tagokat fogadjon be. Ezért a Bizottság több olyan kezdeményezést is szeretne megvalósítani, amelyek hatékonyabbá tennék az Uniót a demokratikus, intézményi, illetve más szakpolitikai területeken, méghozzá a jelenlegi szerződéses keretrendszer alapján. Ezzel párhuzamosan Montenegrónak és Szerbiának (illetve adott esetben a többi négy országnak is) mindent meg kell tennie azért, hogy 2025-ben csatlakozni tudjon. Mint látható, Bulgária teljes mértékben tisztában van a lehetőségeivel, így a Bojko Boriszov és kormánya által meghatározott nyugat-balkáni prioritások kellően reálisnak tekinthetőek. Amennyiben Bulgária ezeket a lehetőségeket ügyesen tálalja, úgy olyan pozitív folyamatok is kezdetüket vehetik a Balkánon, amelyeket utóbb már nem lehet visszafordítani.

Jobb, mint a Trónok harca!

Donald Tusk Szófiában azt mondta, a Nyugat-Balkán történelme izgalmasabb, mint a Trónok harca című sorozaté. Ez az állítás abból a szempontból igazán fontos, hogy a térség országai máig nem rendezték korábbi vitás ügyeiket. A nézeteltérések fennmaradásában azonban az Európai Uniónak is szerepe van. Az EU, valamint azok a tagállamok, amelyek elzárkóznak a bővítés kérdésétől, éveken át csupán korlátozott mértékű érdeklődést mutattak a régió irányába. Mindez rendkívül lassú integrációs folyamatot eredményezett, amely hozzájárult a regionális konfliktusok fennmaradásához. A bolgár elnökség, valamint az Unió megerősített elköteleződése a csatlakozás kérdésében új impulzust jelenthet mindkét fél számára.

Mivel néhányan gyanakodva nézik a bolgár prioritásokat, két szempontot nem szabad figyelmen kívül hagyni. Egyfelől Bulgária olyan friss és fontos tapasztalatokkal rendelkezik a csatlakozási folyamatot illetően, amely hasznos lehet a nyugat-balkáni országok számára. Másodsorban pedig nem szabad hamis elvárásokat támasztani az elnökség prioritásaival. A bolgár elnökség ugyanis inkább közvetett, semmint közvetlen eszközökkel tudja előmozdítani a nyugat-balkáni államok csatlakozási folyamatát.

 

Nyitókép forrása: eu2018bg.bg