A 2016. december 4-ei olasz referendum és lehetséges következményei

A 2016. december 4-ei népszavazáson az olaszok nagy többségben nemet mondtak az olasz államfő által javasolt reformokra. A népszavazáson Matteo Renzi alkotmánymódosító újításainak támogatásáról, illetve elvetéséről kellett dönteniük az olasz választópolgároknak. 

A szavazásra felterjesztett reformok nagy jelentőséggel bírtak: az alkotmánymódosító törvény bevezetése csökkentette volna a parlament tagjainak számát, valamint módosította volna a felsőház hatáskörét. A javaslat szerint a felsőház képviselőinek számát 315-ről 100-ra csökkentették volna, ezen kívül a képviselők beleszólását a költségvetési kérdésekbe, valamint lehetőségüket a kormány megbuktatására korlátozták volna. Szó volt még a központi kormány hatásköreinek megnöveléséről, és az alsóházi választásokat kétfordulóssá alakításáról is. Elemzők szerint a reformjavaslatok akkora jelentőséggel bírtak, hogy elfogadásuk akár egy harmadik köztársaság születését is jelenthette volna Olaszországban. 

A népszavazáson igazán magas volt a részvétel: az olasz választópolgárok körülbelül 70%-a adta le voksát. A referendum és ezáltal a kormányfő is megbukott: a választópolgárok 59,95%-a, azaz 19 019 197-en szavaztak nemmel az alkotmánymódosításra. 

A népszavazás eredményei után, ahogyan már előzetesen bejelentette, Matteo Renzi lemondott tisztségéről. Sokan úgy vélik, hogy a népszavazás valójában nem is a reformok mellett vagy ellen volt, a nemmel szavazók sokan a miniszterelnök lemondását akarták elérni szavazataikkal. A szavazók tehát összekötötték a választás eredményét Renzi személyével, így sokan arra használták a szavazati jogukat, hogy a kormányfőt megbuktassák. Renzi ugyanis nem örvendett töretlen népszerűségnek miniszterelnöki szerepében. Sokan úgy gondolták, hogy alkalmatlan erre a posztra, hiszen a beiktatásakor beszélt mélyreható reformokból nem sokat valósított meg az utóbbi két és fél évben. 

Az ellenzéki pártok elsősorban Renzi migrációs politikáját kritizálták. Renzi miniszterelnökségének kezdete óta a háromszorosára növekedett az Olaszországba érkező menekültek és bevándorlók száma, ezáltal a Földközi-tengerbe fulladt emberek száma is. Az ellenzék úgy látja, hogy az EU és Törökország közötti migrációs megállapodás aláírása hiba volt Renzi részéről, hiszen ennek következtében az útvonal ismét Olaszország felé mozdult. 

Ezenkívül nagy elégedetlenséget váltott ki Renzi munkapiaci reformja is: Renzi véleménye szerint a munkajogi törvény 18-as paragrafusa volt az oka a magas arányú munkanélküliségnek az országban. A paragrafus szerint elbocsátás esetén a munkavállaló bíróság elé viheti az ügyet és amennyiben neki adnak igazat, a munkaadó köteles visszavenni az eredeti pozíciójába. Renzi egy olyan törvénymódosítási javaslattal állt elő, amely a munkavállalók elbocsátásának szabályait gyengíti: a szabály ugyanis lehetővé teszi a munkaadóknak, hogy ne vegyék vissza a kirúgott munkavállalókat még abban az esetben sem, ha a munkaügyi pert a munkavállaló nyeri meg, elég, ha kártérítést fizet a munkaadó. A munkaügyi reform elsősorban az olasz szakszervezetek körében okozott felháborodást, de Renzi saját pártjában is sokan elítélték, ezért párton belüli szakadást és népszerűségvesztést is okozott. A parlament ugyan elfogadta a javaslatot, de a szakszervezetek ellenkezése miatt még nem sikerült ratifikálni a munkaügyi reformot. 

A választópolgárok nagy része azonban Renzi személyétől teljesen függetlenül szavazott nemmel: a szenátus szerepének csökkentése sokakban azt a félelmet váltotta ki, hogy a változtatás, együttesen a választási rendszer reformjával, túl nagy hatalmat adott volna az adott kormányon lévő pártnak, illetve miniszterelnöknek, hiszen korlátozta volna a kormány megbuktatásának lehetőségét, illetve a képviselők beleszólási jogát a pénzügyi kérdésekbe. Az 1948. január 1-jén ratifikált olasz alkotmány azt próbálta megakadályozni, hogy újra kialakulhasson egy Mussolini-féle fasiszta rendszer, vagy egy túlságosan nagy befolyással bíró kormány. Ez azonban az instabilitást és a kormányok sűrű váltakozását eredményezte. Renzi reformjai erre válaszul alapvetően azt a célt szolgálták volna, hogy stabilabbá váljon az olasz kormányzás.

Ahogyan várható volt, a népszavazás eredményei hatására az euró árfolyama esésnek indult, valamint sokak tartanak a bankszektor gyengülésétől is. A népszavazás utáni bizonytalan helyzetből elsősorban az euroszkeptikusok profitálhatnak, hiszen nem sokkal a népszavazás bukása után Marine Le Pen, a francia szélsőjobboldali Nemzeti Front vezetője így nyilatkozott: „Az olaszok megtagadták az EU-t és Renzit”. A kijelentés oka elsősorban a Renzi által is aláírt EU és Törökország közötti migrációs megállapodás. 

Európa attól tart, hogy a szélsőséges pártok nagyobb eséllyel győzhetnek a referendum bukása után, amely mindenképpen jelentős mértékű negatív következményekkel járna, hiszen Olaszország Európa harmadik legnagyobb gazdasági hatalma, ezért az EU stabilitása is múlik az ország stabilitásán. Renzi pártja azonban még mindig a legerősebb Olaszországban, a lemondott miniszterelnök népszerűsége az eddigi statisztikák alapján nem csökkent a népszavazás eredményei hatására sem. Az is előfordulhat, hogy a 2018-as választásokon újra elindul, és nagy eséllyel győz is, függetlenül attól, hogy a reformjait nem sikerült véghezvinnie. Amennyiben ténylegesen Renzi személyével kötjük össze a népszavazást, a szavazatok 40,3%-a, amely az alkotmánymódosítás mellett voksolt, igen nagy támogatottságot jelent a volt miniszterelnök számára, hiszen a maradék 59,7% gyakorlatilag az összes többi ellenzéki párt (jelenleg 19 párt van az olasz parlamentben) között oszlik fel, amely azt jelenti, hogy Renzi kormánya nagy valószínűséggel megnyerheti a 2018-as választásokat. 

Az újonnan kialakított kormány nem sok szempontból változott az előzőhöz képest: az új miniszterelnök, Paolo Gentiloni továbbra is a közös európai migrációs politikát és Renzi pénzügyi politikáját szorgalmazza. Paolo Gentiloni nem ismeretlen az olasz kormányban: 2014 novembere óta Renzi külügyminisztere, akit a referendum eredményei után Sergio Mattarella bízott meg a miniszterelnöki tisztség viselésével. A kormány további tagjainál sem láthatunk számottevő változást: az újonnan alakult, 18 tagú kabinetből 11-en Renzi kormányának is tagjai voltak. Az új miniszterelnök első beszédében túlnyomórészt a következő hónapok feladatairól beszélt, amiből arra következtethetünk, hogy ez a kormány nem fogja a 2018-as parlamenti választásokig vezetni az országot. Ez azonban nem újdonság: Olaszországban a második világháború utáni alkotmány ratifikálása után mindig is sűrűn váltották egymást a kormányok. 

A nyitókép forrása: Shutterstock